A Magyar falu program részeként tavaly és idén mintegy 1400 óvoda újul meg az országban, ez a kistelepülések népességmegtartó ereje szempontjából döntő fontosságú – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Páliban. A Győr-Moson-Sopron megyei község óvodájának felújítása alkalmából tartott ünnepségen Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok idején négyszáz településen zártak be oktatási intézményeket, jellemzően óvodákat, részben iskolákat, pedig az óvodák megléte és jó minősége döntő tényező abban, hogy a szülő az adott településen hagyja-e a gyermekét.
Amennyiben nem szívesen járatja oda, vagy nincs óvoda, akkor jó eséllyel a család el is költözik a településről – mondta, hozzátéve, hogy a kormány számára fontosak a kistelepülések, illetve az, hogy a lakosság helyben maradjon és helyben boldoguljon. A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Modern falu program első pályázati kiírásait tavaly, év elején jelentették meg, elsőként önkormányzatok tulajdonában lévő közösségi terek és meglévő, de nem használt egyházi közösségi terek felújítására.