„Magyarország továbbra is a kontinens legnépszerűbb forgatási helyszíne, tapasztalt szakemberekkel és világszínvonalú stúdiókkal. A járványveszély alatt folyamatosan azon dolgoztunk, hogy mielőbb teljes kapacitással újraindulhasson a hazai filmgyártás, amely a hazai és külföldi produkciókkal együtt mintegy húszezer embernek ad munkát” – idézte a kommüniké Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, az NFI Igazgatóságának elnökét. Mint fogalmazott, elsődleges cél megőrizni a magyar filmipar versenyképességét, a nemzetközi filmiparban betöltött vezető szerepét. Kiemelt fejlesztés ennek érdekében a fóti stúdiókomplexum bővítése: a kormány gazdaságvédelmi akcióterve keretében megvalósuló beruházás a tervezési szakaszba lépett.
A közlemény kiemeli, hogy az NFI Mafilm fóti stúdiókomplexumában a Netflix hetek óta két műteremben díszletet épít a Terra Vision címmel készülő sorozatához, hamarosan elkezdődik a forgatás. A középkori várdíszletet egy amerikai produkció foglalta le július második felére, emellett több nemzetközi és hazai produkció érdeklődik a stúdiók és kültéri díszletek iránt. A NFI Mafilm stúdiókomplexum bővítésről áprilisban döntött a kormány. A beruházás keretében négy új filmstúdió épül, ezek további 9600 négyzetméter hasznos alapterülettel növelik a jelenlegi stúdiókapacitást, így összesen 12 ezer 200 négyzetméter fog a produkciók rendelkezésére állni Fóton.
Nagyszabású produkciók