A kiállítójurtákban több régészeti és antropológiai tárgyú tárlattal készülnek. A hun vezéri jurta, Attila sátra – amely a világ legnagyobb szétszedhető természetes alapanyagokból készülő jurtája –, egyebek mellett egy hun kori tárlat és egy szakrális tér helyszíne lesz.
Az Ősök sátraiban pedig szkíta, szarmata, avar és honfoglalás kori magyar kiállításokon a Kárpát-medencében élő lovasnomád népek öröksége elevenedik meg.
A jurtatábor közelében tudományos, ismeretterjesztő előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg az érdeklődők a magyar őstörténettel. Idén is megrendezik a magyar fegyveres hagyományőrzők lovas és gyalogos hadi felvonulását, a seregszemlét, amelyet megelőz a honfoglalás korát idéző nomád vonulás lovakkal, szekerekkel és tevékkel. Szerveznek hadi és íjász bemutatókat, párbaj- és szablyavívó, lovas gyorsasági és lovasbirkózó versenyeket. Hirdetnek lovas akadályversenyt és övbirkózó bajnokságot, de felelevenítik a köbörét, vagyis a „lovasfocit” is. A programok között szerepelnek még egyebek mellett népzenei koncertek és néptáncbemutatók, közös dobolás, kézműves vásár, gyermekudvar, Trianon pavilon, továbbá mesterség-, valamint agár- és lovassolymász-bemutatók.