PM: Önellátó lesz Magyarország az egészségügyi védőfelszerelésekben is

2020. július 07. 13:49

A kormány célja, hogy felkészüljön egy esetleges következő járványhelyzetre – emelte ki Varga Mihály.

2020. július 07. 13:49

A magyar kormány ötvenmilliárd forintos kerettel támogatási programot indít az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint. A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, mert így a járvány újabb hulláma esetén sem lesz kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak – írják a közleményben. Megerősített hazai egészségügyi gyártás nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az ország, ha a globális ellátási láncok időlegesen megszakadnak – emelte ki Varga Mihály.

Mint mondta: a kormány célja, hogy felkészüljön egy esetleges következő járványhelyzetre, valamint arra, hogy folyamatosan biztosítható legyen az egészségügyi ellátás. A kórházi adósságrendezéskor megkezdett munkát folytatva a Pénzügyminisztérium egyeztetéseket folytatott olyan egészségipari szereplőkkel, akikkel lehetőség van a szükséges kapacitások megteremtésére – tájékoztatott a szaktárca. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján meghatároztuk az egészségügyben használt kritikus termékköröket, amelyekre természeti, ipari vagy biológiai katasztrófa, veszélyhelyzet esetén egy országnak szüksége lehet – fejtette ki a miniszter hozzátéve, hogy a programnak köszönhetően ezekből önellátó lesz Magyarország. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítése is létrejöhet – írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Diener Mann
2020. július 08. 05:42
Növekvő államadósságból, ingyenes uniós támogatásokból annyira önállóak vagyunk, mint senki más.
Pelso j.
2020. július 07. 14:44
Valamikor februárban mutogatta az M1, hogy a bv maszkot kezdett gyártani, napi 25 ezret. Aztán nevesincs cégek árasztották el az országot kínai maszkkal, aranyáron.
Mich
2020. július 07. 14:39
Legközelebb azzal fog kampányolni Karigeri, hogy a "felesleges lélegeztetőgépek" helyett inkább mobil erdő kell...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!