Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése.

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton, a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban. Magyarország kormányának működési alapelve, hogy a fontos döntései előtt megkérdezi a polgárok véleményét, erről szól a nemzeti konzultáció – hangsúlyozta. A kabinet azt is fontosnak tartja, hogy azok a társadalmi csoportok is részesei tudjanak lenni a közéletnek, amelyek tagjainak valami oknál fogva nehézséget okoz a kérdőív kitöltése – fejtette ki.
Nyitrai Zsolt kiemelte, a több mint száz éves múltra visszatekintő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) kereste meg a kormányt azzal, tegyék lehetővé, hogy a több mint 80 ezer vak és gyengén látó is részt tudjon venni a konzultációban. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke elmondta, a vak és gyengén látó emberek is figyelemmel kísérik a társadalmi eseményeket, ezért kérték a kabinet segítségét abban, hogy akadálymentesen ki tudják tölteni a honlapon lévő elektronikus kérdőívet.

A kormány videójában bemutatták azt a programot, amely gépi felolvasással segíti a látássérülteket a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon. A szövetség vezetője sikeresnek nevezte az akadálymentesítést és arra kérte a látássérült állampolgárokat, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban.
(MTI)