LMP: Minden szociális dolgozó nyaralhasson ingyen a Balatonon!

2020. július 18. 15:18

A párt számításai szerint mindez kevesebb mint egymilliárd forintjába kerülne az államnak.

2020. július 18. 15:18

Az LMP azt kezdeményezi, hogy az állam támogassa minden szociális dolgozónak a Balatonon történő ingyenes nyaralást a koronavírus-járvány alatt kifejtett munkájuk elismeréseként – mondta Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón.

  Az ellenzéki politikus kifejtette, egyetértenek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) azon felvetésével, hogy az idősotthonok dolgozói állami finanszírozással ingyen tudjanak nyaralni a Balatonon, ugyanakkor ezt a lehetőséget kiterjesztenék a szociális ágazat minden munkavállalójára.

Az LMP számításai szerint mindez kevesebb mint egymilliárd forintjába kerülne az államnak – tette hozzá.

Ungár Péter szólt arról is, helyesnek tartják az egészségügyi dolgozók egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítését, azonban úgy gondolják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a mai napig nem tudta megindokolni, hogy ugyanezt a juttatást miért nem kapták meg a szociális ágazatban dolgozók is.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apika2
2020. július 19. 10:29
Hihetetlen, hogy egy pártnak mindössze ennyi legyen a gondolata egy válságidőszakra.
kurbitalis
2020. július 19. 01:22
Kun Béla is a Balatonnál nyaraltatott ingyen. Ahhoz képest, hogy a nyóckerben a liberálfasiszta pógármester első dolga volt, hogy elvette a szociális dolgozók évvégi 13. habiját, és megnyirbálta a fizetésüket, durvára nagyvonalú ez a kaffogó, fogatlan fószer
Dominium Magna Hungaria
2020. július 18. 23:34
Rosszullesznek, ha elolvassák a cikket: https://ripost.hu/politik/ki-nyaraltat-3200-raszorulo-csaladot-2501936/
Gregorius
2020. július 18. 21:21
Ez egy marhaság, szerintem hely sem lenne a Balcsin.. A pénzbeli juttatást viszont megérdemelnék, hiszen becsülettel ápolták, áttételesen védték a gondozottjaikat a súlyos Covid időszakban is. ( Nem mellékesen pocsék a fizetésük, így kapnának egy kis anyagi elismerést is.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!