Katonai konvojok közlekednek a következő napokban Hódmezővásárhely és Tápiószecső között

2020. július 27. 21:31

A HM azt kéri, hogy a szállítójárművek, konvojok közelében fokozott óvatossággal, az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembe vételével közlekedjenek.

2020. július 27. 21:31
null

Katonai konvojok közlekednek a következő napokban Hódmezővásárhely és Tápiószecső között vasúton és az M5-ös autópályán – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfő este az MTI-vel.

Közleményük szerint a Bocskai István Lövészdandár keddtől csütörtök estig rendszerből kivont harc- és gépjárműveket szállít a Magyar Honvédség központi raktárjába. A Hódmezővásárhely-Tápiószecső vasútvonalon kedd estétől szerda hajnalig, míg az M5-ös autópályán szerdán és csütörtökön hajnaltól estig tart a szállítás.

A HM azt kéri, hogy a szállítójárművek, konvojok közelében fokozott óvatossággal, az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembe vételével közlekedjenek, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásuk módja eltérhet a mindennapi közlekedésben megszokottól – áll a közleményben.

(MTI)

A címlapkép csupán illusztráció. Fotó: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. július 27. 22:41
Menj oda, és ha megszállók lennének, feküdj keresztbe előttük az úton! legalább egyszer tégy valamit valóban a nemeztért! Ígérem szép temetést rendezünk neked. Mi jobboldali keresztény konzervatívok. Jebb Szövőt!
3M..
2020. július 27. 21:47
Megszállók, vagy felszabadítók? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!