Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

A miniszter szerint a mostani járványhelyzet nagyon hasonlít a március elejihez.

Kásler Miklós, EMMI-miniszter minisztériumának „Életközelben” című videósorozatában szerepelt. A koronavírus-járvány második hullámának határára érkeztünk – hangsúlyozta a tárcavezető, és hozzátette: a mostani járványhelyzet nagyon hasonlít a március elejihez, ezért újra nagyon fontos a maszk viselése és az általános járványügyi szabályok betartása.
vagy ha úgy tetszik, az első hullám második fázisa erősödött fel” – fogalmazott a miniszter. Kásler azt javasolta, hogy aki teheti, nyaraljon Magyarországon.

A videóinterjúban a miniszter arról is beszélt, hogy mérföldkőhöz érkeztek a magyarság származásával kapcsolatos kutatások.
