Az egyik ilyen emlékezetes eset volt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) körüli botrány – hozza a példát Rotyis Bálint. Sokak szerint a a Demokratikus Koalíció (DK), bár a nyilvánosság előtt együttműködik a többi ellenzéki párttal, valójában szeretné őket kiszorítani a politikai palettáról, ezért több fronton is elkezdte gyengíteni a konkurens pártokat. Első lépésként még az év elején az MSZP két polgármestere, Szaniszló Sándor és Kiss László is átlépett a DK-ba, s ezzel a Fővárosi Közgyűlésben a Gyurcsány-párté lett a legnagyobb frakció.
Ezt követően a fővárosi cégek, közülük is a legjelentősebb, a BKK is érintett lehetett a baloldal hatalmi harcában, amelynek később a több forrás szerint is inkább a szocialistákhoz köthető Varga Ivett is áldozatul esett – mindössze néhány hónapig volt a BKK vezérigazgatója. Varga Ivett megbuktatásában egyesek szerint Draskovics Tibornak, a BKK igazgatósági elnökének is szerepe lehetett, aki korábban a Gyurcsány-kormány minisztere volt.
Hátba szúrják egymást
A Médianéző Központ elemzője írásában kifejti: míg Budapesten az ellenzék nem jutott el a nyílt kenyértörésig, addig Gödön az ellenzéki politikusok egymást jelentgetik fel a pártközpontokban. Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere és alpolgármesterei, Fülöp Zoltán (LMP) és Lőrincz László (DK) is a Gödi Összefogás ellenzéki kereteiben jutottak be a testületbe. Az ellenzéki egység egyik iskolapéldájává vált városban azonban hamar megbomlott a nevezetes összefogás. Már áprilisban belháború tört ki a városban, ugyanis Balogh és alpolgármesterei között felmerült a korrupció vádja, aminek hatására az ellenzéki pártok helyi képviselői levélben jelentették fel a polgármestert az országos pártelnököknek.
Ezt követően a politikai adok-kapok odáig fajult, hogy júliusban a momentumos polgármester lényegében menesztette saját alpolgármestereit, akikre a „munkakerülő” jelzőt ragasztotta – idézi az eseményeket Rotyis Bálint. Eredetileg a szintén ellenzéki többségű közgyűléssel együtt kívánta leváltani alpolgármestereit, de miután a testület ebben nem volt partner, már Fidesz–DK–Jobbik–LMP-koalíció létrejöttéről beszélt.