bár Jeszenszky megjegyezte, hogy az EU láthatóan előnyben részesíti a különböző, pár évtizede létező szexuális kisebbségeket és a bevándorlókat a több mint ezer éve a Kárpát-medencében élő székelyeknél. Soproni Puzsérhoz hasonlóan azt mondta, számára a londoni magyarok támogatása is fontos, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket.
„Kell még valamit mondanom, Ildikó?”
„Jól kellene megválasztani a csatáinkat” – mondta a politikus arra utalva, hogy 2005-ben a magyar parlament egyöntetűen támogatta Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Soproni a 2010 előtti pártok ősbűnének nevezte, hogy nem szabtak feltételeket keleti szomszédunk belépésekor. „Ez az MSZP és a Fidesz közös bűne” – mondta, amivel szintén Puzsér érvelését követte. Válaszul Jeszenszky felvetette, hogy akkor a Momentum miért állt be Romániában egy román alakulat (Mentsétek meg Romániát Szövetség, USR) mögé, illetve felmerült az is, hogy hogyan viszonyul a párt a magyar-ukrán konfliktushoz, a magyar kormány vétóihoz. Utóbbi kérdésben Soproni nem tudta kifejteni, hogy mi a Momentum álláspontja, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel kapcsolatban pedig azt mondta:
csalódott a soviniszta irányba elment román pártban.
Felmerült még Donáth Anna kijelentése is, miszerint a felvidéki magyaroknak büszke szlovákoknak kell lenniük. Párttársa megvédte a momentum EP-képviselőjét, mondván hogy ez a mondata a többes identitásról szólt. „Én például fradista is vagyok, meg sváb is” – magyarázta Soproni.