A külső beszállítói megoldás szerinte mindenhol működik. Egy hétfő este közzétett, közel 10 perces videóban reagált a vele, illetve az Indexszel kapcsolatos hírekre Erdélyi „Superman” Zsolt. A felvétel előzménye az volt, hogy a portál közölte: a reklámszakember nem is vett részt a támogatói kampányukban. „Erdélyi Zsolt pontatlanul fogalmazott az Indexben végzett tanácsadói munkájáról, ezért szeretném egyértelművé tenni, hogy az Index támogatói kampányán soha egyetlen külsős tanácsadó sem dolgozott” – reagált akkor a HVG megkeresésére Szabó Zoltán, az Index stratégiai és kreatív igazgatója.
Erdélyi a most megosztott videóban azt mondta, valóban nem történt ilyen, de a koncepció kidolgozására ő is meghívást kapott. „És oda is mentem, ott is voltunk egy étteremben 15-en. Majd elővezetődött ez a bizonyos támogatói kampánykoncepció, miszerint az Index támogatást kér az olvasóitól. Ott, a rám jellemző fárasztó módon elmondtam, hogy számomra ez a dolog teljes mértékben vállalhatatlan”. A videóban Erdélyi egy „külsős szakértői javaslatot” is megfogalmazott a portál felé, azt, hogy az Index válasszon magának új főszerkesztőt.