Ha azonban a projektből kiveszik az Új Nemzeti Galériát, jóval csekélyebb lesz az egész új kulturális negyed nemzetközi láthatósága és turisztikai vonzereje, így éppen a megtérülés veszik el – figyelmeztetett. A miniszteri biztos elmondása szerint a Liget látogatói szeretik a projekt eddig elkészült elemeit. Baán László hozzátette, az épülő beruházások közül már szerkezetkész a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett Magyar Zene Háza, idén megépül a mélygarázs az Ötvenhatosok terén, ahol eddig másfél ezer autó parkolt, majd őszre további új sportpályákat, kivilágított futókört, kutyás élményparkot adnak át a Liget látogatóinak. A kormány nem kíván a főváros ellenére épületet építeni, de nem is mond le a három épületről, ezért várja azt az időpontot, amikor a főváros meggondolja magát – közölte Baán László.
(MTI)
(kép forrása: ligetbudapest.hu)