Készülhetnek a művészek a helyzet normalizálódására – Fekete Péter a Mandinernek

Ön hogyan viselte a karantént színházi előadások, koncertek nélkül?

Az emberek egy részének lelassult a világ, több idejük lett arra, hogy elővegyenek egy eddig félretett könyvet, filmet. Másoknak épp ellenkezőleg, felgyorsult, nagyon sok feladat hárult rájuk a járvány elleni küzdelemben. Én – az orvosokkal, ápolókkal, rendvédelmi dolgozókkal, s még nagyon sokakkal egyetemben – az utóbbi csoportba tartozom. Rengeteg volt a teendőm, s van még ma is.

Csak azt ne mondja, hogy ez idő alatt kulturális elvonókúrára vonult.

Természetesen nem. Több online előadást, koncertet láttam. Pár hét után azonban mindenkinek elege lett ezekből a virtuális élményekből, s egyre inkább vágytak az élő, megfogható produkciókra. Ekkor kezdődtek a sarokkoncertek, ahol zenészek, színészek kiálltak a lakótelepekre, utcasarkokra, és a 15-20 perces műsorukkal némi örömöt hoztak, vigaszt nyújtottak a bezárt embereknek. Tucatszámra kapom a leveleket a művészektől, hogy életük talán egyik legizgalmasabb, legmeghatóbb pillanata volt, ahogy láthatták, milyen hálás a közönségük. Volt olyan nyugdíjas, aki az erkélyről küldött le süteményt a zenészeknek.

Járt ilyen koncerteken?

Mintegy tucatnyi ilyen produkciót láttam. Dunakeszin, például a Cimbalibandot, vagy Rákosmentén a Talamba ütősegyüttest. De említhetném a győri filharmonikusokat, a békéscsabai, valamint a veszprémi színházat is.

Attól tartok, gyorsan elmúlik a művészek életéből ez az eufória, amit a különleges helyzet okozott, a hálás taps, a nagyi sütije sokáig nem lesz elég. Már most sokakat nyomaszt, hogyan fognak talpon maradni. Miként tudja az állam támogatni őket?

Szeretném hangsúlyozni, hogy egyetlen magyar ember sem marad egyedül, s ez talán még inkább elmondható a kulturális élet szereplőiről. Nagyon sokan kisvállalkozóként űzik a hivatásukat, számukra az adókönnyítés a megoldás. Aki pedig munkaviszonyban dolgozik, annak az jelentett segítséget, hogy felhívtuk az intézményvezetők figyelmét, hogy fel se merüljön bennük, hogy csökkentik a fizetéseket vagy elbocsátanak dolgozókat. Találjanak inkább számukra értelmes feladatokat, amelyeket otthon is végezhetnek: fejezzék be az elmaradt adminisztrációt, leltározzanak vagy tanuljanak szöveget, s egyáltalán,

De nagyon sokan egyik kategóriába sem tartoznak.

Igen, a legnagyobb gondban a számlaadó művészek vannak. Nekik viszont a Köszönjük, Magyarország! program keretében osztunk ki egymilliárd forintot: több mint háromezer embernek, csapatnak 300-300 ezer forintot. Nagyon lényeges, hogy a kultúra művelői – gyakorlatilag az összes művészeti kategóriában alkotók, tehát a színészek, táncosok, zenészek, írók, költők, artisták – ezt a pénzt nem segélyként kapják, hanem mintegy munkabérelőlegként, amiért a veszélyhelyzet elmúltával meg fognak majd dolgozni. Ezzel kettős célt érünk el. Egyrészt a járványhelyzet miatti nehézségek ellenére a művésztársadalom alkotó képviselői bevételi forráshoz jutnak, másfelől a helyzet normalizálódása után a közönség korábban szinte soha nem látott mennyiségű kulturális szolgáltatást kaphat. S így olyanokat is elcsalogathatunk ezekre a műsorokra, akik korábban csak nagyon ritkán mentek koncertekre, előadásokra.

S hogyan fognak ezek a produkciók eljutni például a kisebb települések művelődési házaiba?

A pályázók vállalásokat tettek, ezek bekerültek egy közös adatbázisba, ahonnan szabadon választhatnak produkciókat az intézmények, önkormányzatok az ország teljes területén. Ezzel a mintegy tízezer rendezvénnyel indítható újra a hazai kulturális élet.

Mekkora volt az érdeklődés?

Hatalmas. A május 18-i határidőig 4297 pályázat érkezett be. Jelenleg is folyik az anyagok elbírálása.

Ez az ötlet itt pattant ki valakinek a fejéből vagy más országból vették a mintát?

Teljesen hazai termék, mi találtuk ki. A kollégáim egyébként folyamatosan, naponta gyűjtik a nemzetközi információkat, példákat, de

A művészek talán örülnek ezeknek az akcióknak, de gyanítom, hogy azok a kulturális dolgozók, akik a nemrég elfogadott jogszabály-módosítással elveszítették a közalkalmazotti státuszukat, már kevésbé. Mi szükség volt arra, hogy a járvány alatt, a mögé bújva, sietve hozzák meg ezt a döntést?

Szó sincs kapkodásról. Másfél évig tartó előkészítés után, a törvényalkotás normális menete szerint született meg ez a jogszabály. Mostanra érett be a munka.

Az sem igaz, hogy nem voltak tárgyalások az érintettekkel?

Nem. Több tucat egyeztetést tartottunk a kulturális szféra képviselőivel. Tény, hogy kezdetben inkább politikai összecsapások zajlottak az ügyben, de szerencsére később ezek szakmai természetűek lettek. A parlamentben is érdemi vita folyt a kérdésről, különösen a szocialista Hiller Istvánnal. A kompromisszumkészségünket egyébként jól jelzi, hogy

Ön azt állította az Országgyűlésben, hogy jól járnak ezzel az itt dolgozók. Mivel tudná megnyugtatni őket, hogy valóban így lesz?

Évtizedes probléma oldódott meg az új szabályozással, a kulturális szakmai szervezetek ugyanis már régóta azt mondják, hogy a megkövesedett közalkalmazotti jogviszony előmeneteli rendszere több szempontból kontraproduktív, és nem nyújt biztonságos életpályát. A közalkalmazotti bértábla nem teszi lehetővé, hogy versenyképes jövedelmek alakuljanak ki, tehát az intézményvezetők nem tudják rendesen megfizetni a legjobban dolgozó munkavállalóikat. Ezért nagyon sokan elhagyták a pályát, és a jobb anyagi feltételeket biztosító piaci szférához igazoltak át. Biztos vagyok benne, hogy ez a kedvezőtlen helyzet a jogszabály módosításával megváltozik, s a dolgozók jelentős része amellett, hogy többet fog keresni, sokkal motiváltabban végzi majd a munkáját.

Lehet, hogy kisebb volt a fizetésük, de a közalkalmazotti státusz jelentett számukra bizonyos védelmet.

A közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakítása egységes jogállást és egységes munkavégzési feltételeket teremt a dolgozóknak, az illetmény helyébe lépő munkabér kialakítása pedig garanciát jelent arra, hogy nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe, mint amiben most vannak. A munkáltatót immár nem korlátozza a bértábla, ezért

Ez sokkal igazságosabb és hatékonyabb rendszert eredményez. Azt még érdemes megemlíteni, hogy az ágazatban dolgozók idén hatszázalékos béremelést is kapnak.

De még ennél az ügynél is sokkal nagyobb indulatokat kavart a színházi támogatások megreformálása, a tao-pénzek megszüntetése és új rendszer kiépítése. Mostanában jóval csendesebbek a színészek, rendezők. Nyugvópontra kerültek a viták?

Itt az idő, lehet bocsánatot kérni azoknak, akik minden aljassággal megvádoltak bennünket, tüntetéseket szerveztek, leveleket írogattak külföldre, a nemzetközi életben próbálták lejáratni a kulturális kormányzatot és az egész országot. S természetesen mindezt úgy állították be, hogy ők abszolút politikamentesen lépnek fel. Mostanra megszületett minden lényeges megállapodás az állam, a főváros, az önkormányzatok és a színházak vezetői között, s egyértelmű, hogy azok, akik valós munkát végeznek, igényes produkciót állítanak elő, azok legalább annyi pénzt, de inkább többet kapnak, mint korábban, ami március végéig már el is jutott hozzájuk.

Indulatos lett: mi az, ami felháborította?

Igen, mert bánt az igazságtalanság. Azt mondták, megfojtjuk a független színházakat. Nem fojtottuk meg őket, sőt, jobban támogatjuk, mint korábban. Azt is állították, hogy felszámoljuk a Nemzeti Kulturális Alapot. Az intézmény azonban működik, végzi a munkáját. Sőt

S a leginkább az viselt meg, hogy aláásták a magyar érdekeket, rossz hírünket keltették a világban, félrevezettek több száz külföldi szakembert. Ezért én nem voltam rest, április elején 143 külföldi színházi vezetőnek írtam levelet, amelyben beszámoltam a valós helyzetről, többek között arról, hogy az Eurostat kimutatása szerint lakosság- és GDP-arányosan hazánk költi a legtöbbet kultúrára.

Válaszoltak?

Csupán néhányan, megköszönték a tájékoztatást. De talán ezzel is tudtam enyhíteni azokon a borzalmas károkon, amelyet a hazai kulturális élet egyes meggondolatlan szereplői okoztak.

Önt a cirkusz szerelmesének tartják…

Álljunk meg egy pillanatra, én kulturális államtitkárként a szféra minden egyes területéért dolgozom, s mindenkinek a problémáját a szívügyemnek tekintem. Az tény, hogy a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztosként külön feladataim is vannak. Mellesleg éppen az utazó cirkuszosokat érintette talán legjobban a járvány, hiszen a téli leállás után márciusban indultak volna újra.

Rendben, akkor ebbéli minőségében kérdezem, hogy miként áll az új cirkuszépület beruházása a Nyugati pályaudvar melletti lepusztult területen.

Fantasztikus terv született, a Podmaniczky utcában épülne egy gigantikus méretű közpark, tele fákkal, bokrokkal, és ez a terület adna helyet az új cirkusznak is. Az új terézvárosi önkormányzati vezetés azonban egyelőre nem támogatja ezt az elképzelést. S ebben az esetben is igaz, mint a főváros egészére, hogy a

Ezért egyelőre várakozó állásponton vagyunk, s addig is a meglévő ütött-kopott, de a szívünkhöz nagyon közelálló régi helyen várjuk – persze majd csak a járvány elmúltával – rendkívül igényes programokkal a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat.

Fotó: Csákvári Zsigmond