Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye

2020. június 03. 14:48

Sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért.

2020. június 03. 14:48

Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye életének 97. évében családja körében – tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben, Göncz Árpáddal gimnazista éveik alatt ismerkedtek meg, és 1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt.

Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe. Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.

Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is. Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki.

Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amaurote
2020. június 03. 20:10
látom a mandiner hagyja a kommentelést, ez is jó statisztikai adatnak, hogy épp mennyire szomjaznak vérre a fideszesek...
Krupp Skya
2020. június 03. 18:30
Akkor most az újpesti Árpád út is át lesz nevezve Özvegy Göncz Árpád útra?
NTLLK
2020. június 03. 18:28
Tiszteletreméltó hölgy volt. Nem sejthette, hogy hogyan alakul a jövő! Kérem, ne kárhoztassuk, biztosan keserves élete volt.
Paskai
2020. június 03. 18:13
A hideg futkározik a hátamon, mikor ezt a filantróp családot magasztalják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!