Sok szülő számít külső segítségre
A felmérésből kiderült az is, hogy a 14 év alatti gyermeket nevelők több mint harmada számít a nagyszülői segítségre a szünidőben. A szülők ötöde baráti vagy rokoni, és mindössze hat százaléka fizetett külső segítséget is igénybe venne. A 6 év alatti gyermekek szüleinek kétharmada tervezi, hogy óvodába, illetve bölcsődébe viszi gyermekét nyáron.
A többség az iskola befejezésének dátumát a szokásos június 15-ben határozta meg, az általános iskolás gyermekek szüleinek harmada, a középiskolások szüleinek negyede azonban egyetért azzal, hogy június végéig legyenek iskolai foglalkozások – olvasható a közleményben.