Hungarikum lett a csíksomlyói pünkösdi búcsú

2020. május 22. 12:13

A kegyhely belekapcsolódott az európai Mária-kegyhelyek körforgásába.

2020. május 22. 12:13

Hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a csíksomlyói pünkösdi búcsút és kegyhelyet a Hungarikum Bizottság, elismerve annak egyedi, vallásos és közösségépítő jellegét, írja a romkat.ro. Ez méltó elismerése a székelység több száz éves hagyományának, az egész Kárpát-medencei magyarság közös szellemi értékének.

A csíksomlyói búcsút 2018-ban terjesztették a Hungarikum Bizottság elé az RMDSZ kezdeményezésére, az erdélyi ferences rend támogatásával.

Urbán Erik OFM, az Erdélyi Ferencesek tartományfőnöke portálunknak elmondta, hogy a hír öröm mindannyiunk számára. A csíksomlyói kegyhely már több mint tíz éve tagja annak az Európai Máriás Hálónak, amihez húsz európai ország huszonegy kegyhelye tartozik. Ez azért jelentős, mert Csíksomlyó így Európában is egyre ismertebb, sokan szoktak elzarándokolni ide távoli vidékekről is, a kegyhely belekapcsolódott az európai Mária-kegyhelyek körforgásába.

„Ezzel a lépéssel, hogy a kegyhely most hungarikummá vált, még inkább magunkénak érezzük a pünkösdi búcsút, mert a kegyhely elsődleges szerepe a hit őrzése, megerősítése és továbbadása. Szent VI. Pál pápa mondotta, hogy a kegyhelyek lelki klinikák, emellett az ősi kegyhelyeknek kultúramegőrző, identitáserősítő szerepük is van. Csíksomlyó szerepe továbbra is hitünk megőrzésére, erősítésére és továbbadására buzdít” – nyilatkozta Urbán Erik OFM.

(romkat.ro)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2020. május 22. 19:26
Mint a Pick szalámi? Kezdődik az elüzletiesedés? Rossz hír...
packó_
2020. május 22. 14:18
Hagyjátok a picsába ezt a sok szemét trollt, ne adjatok lovat alá. Aki egyszer is volt ezen a búcsun, megkaphatta a legnagyobb nemzeti élményt, az összetartozás élményét.
Mag Ányos
2020. május 22. 13:42
És ez a hír kap három diszlájkot. Nem lenni magyar?
amaurote
2020. május 22. 13:06
az álkeresztény vallás bulvárválványa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!