Gyurcsány: Amit önök tettek az elmúlt hetekben, az borzalom!

2020. május 18. 17:23

A Demokratikus Koalíció elnöke élesen bírálta a kormány intézkedéseit az Országgyűlés hétfői ülésnapján.

2020. május 18. 17:23

Az Országgyűlés hétfőn folytatta munkáját. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is napirend előtti felszólalásra jelentkezett. A volt miniszterelnök élesen bírálta a kormány járványügyi intézkedéseit. „Amit önök tettek az elmúlt hetekben, az borzalom” – adta meg az alaphangot beszédének. „Hogyan történhet az meg, hogy Magyarországon minden 1000 megbetegedett közül 128 meghalt?” – kérdezte, és egyben emlékeztetett arra, hogy a szomszédos országok halálozási rátája ennek a fele volt.

„Önök úgy döntöttek, hogy 36 ezer kórházi ágyat szabaddá tesznek, ehhez több ezer műtét előtt álló beteget haza kellett küldeni. Majd kiderült, hogy a felszabadított ágyak pár százalékára sem volt szükség, miközben ezen intézkedések mögött emberi drámák és tragédiák sokasága volt!” – vetette a kormánypártiak szemére.

„Lehet, hogy Önök kiválóak abban, hogy elmondják, hogy kell viselkednie egy böllérnek, de úgy látom, hogy megbecsülni egy ilyen járvány hatását, és megfelelő intézkedéseket hozni, ebben adósai maradtak a nemzetnek” – fogalmazott.

Az alábbi videóban az is látszik, hogy Gyurcsány a kirohanásával igencsak próbára tette Németh Szilárd idegeit.

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. május 20. 10:08
Szörnyű nézni, ahogy ez a brilliáns elme lassan atomjaira hullik.
Vakfolt
2020. május 19. 15:46
Gyorskötőzővel meg kéne karózni, mert kurvára imbolyog, ilyen Szél (haha!) van ott a teremben?
youngboy
2020. május 19. 15:28
Ezzel a handabandázó, kötekedő szerencsétlennel, aki maga a borzalom, nincs esély normális ellenzékre. Bármennyire elfogadhatóak lennének a többiek, sajnos nem azok, ha ő benne lenne, az olyan volna mint egy főzelék, amiben egy szarcsimbók is úszkál.
youngboy
2020. május 19. 15:14
Megnéztem az értelmező szótárt és ezt a definíciót találtam a "borzalom" szóra: Gyurcsány szégyenletesen megbukott miniszterelnök, a magyar nép rémálma. "Gyurcsány" szinonimájaként pedig a "borzalom" mellett még ezt: "hazudozás", "csőd", "ripacskodás", "rikácsolás", "gyűlölködés".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!