Gyopáros Alpár: A kormány a falusi csok keretében komoly támogatást kínál lakhatási célokra

2020. május 28. 18:35

A falusi csok keretében a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra a kistelepüléseken – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön.

2020. május 28. 18:35

Gyopáros Alpár a Magyar falu program keretében a községben megvalósult fejlesztések közül a művelődési ház korszerűsítését tekintette meg. A programról szólva hangsúlyozta: a kormányzati forrásból megvalósuló életminőség-javító intézkedések helyben maradásra ösztönzik a kistelepüléseken élőket. A program révén javul az életminőség, működnek az intézmények, megújul az óvoda, az orvosi rendelő, korszerűsödnek az utak – mondta a kormánybiztos. Hozzátette: a falusi csok keretében pedig a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra. Gyopáros Alpár közölte: a falusi csok elindítása óta eltelt időben a támogatást 10 ezer, kistelepülésen élő család igényelte összesen 50 milliárd forint értékben.

A Magyar falu program keretében a másfél ezres lélekszámú Kunadacs a múlt évben négy pályázatot nyújtott be, és mind a négy nyert. A programnak köszönhetően a művelődési ház fűtési rendszerének korszerűsítésére 11,2 millió forintot, az orvosi rendelő fűtéskorszerűsítésére 6,5 milliót nyertek, továbbá csaknem 5 millió forintot fordíthatnak járdaépítésre. A falu egy sportpark létrehozására is sikerrel pályázott. A kormánybiztos a fejlesztések közül a művelődési házban elvégzett munkákat tekintette meg, ahol Farkas Ildikó polgármester számolt be a program segítségével elvégzett korszerűsítésekről.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2020. május 28. 22:09
... höhöhö ... oszt' mi a f@sznak is? Hogy haverok ebből újítsák fel a nyaralójukat, mint pl. Tiszabábolnán, Tállai András leghívebb falujában? Gyopáros Alpár kormánybiztos, 2019: "2300 település viszont sajnos olyan, amelynek népessége az elmúlt évtizedekben az országos átlaghoz képest jóval nagyobb mértékben csökkent. A népességcsökkenés ezeken a településeken lehet 10 százalékos, de lehet akár 40 százalékos is..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!