Farkas Örs: A főpolgármester nem készítette fel a fővárosi idősgondozást a járványra

2020. május 11. 10:01

A fővárosi idősotthonok tíz százaléka fertőzött, miközben a nem a fővárosi önkormányzat által fenntartott otthonokban élőknek a fertőzöttsége nem éri el az egy százalékot.

2020. május 11. 10:01

A kormány már a koronavírus-járvány előtt meghozott bizonyos intézkedéseket, hogy mérsékelje a terjedést, valamint az idősek védelmében, ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármester nem készítette fel a helyi idősgondozást – mondta a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Farkas Örs szerint miközben a Pesti úti idősotthon gócponttá vált, lassan az összes ilyen fővárosi intézménynél ez a helyzet. Ma már az ilyen intézményekben élő emberek közül minden tizedik igazoltan fertőzött – fűzte hozzá. Kifejtette, hogy 59 ezer körül van azoknak az embereknek a száma, akik ilyen intézményben élnek, közülük nagyjából 4 ezren laknak valamelyik fővárosi kezelésű otthonban.

A szóvivő szomorúnak nevezte azt is, hogy a Magyarországon a koronavírus-járványban meghaltak közül minden hatodik egy fővárosi fenntartású idősotthonból kerül ki. „Ez oda vezethető vissza, hogy sok apró hiányosság mellett a főváros ezt a típusú felkészítést nem végezte el, az intézményrendszer nem állt készen arra, hogy egy ilyen helyzetet kezeljen” – fogalmazott Farkas Örs.
Hozzátette, többféle vizsgálat is folyik, hogy a hiányosságokat feltárják, de szerinte az egyik legsúlyosabb az orvosi felügyelet hiánya volt. A felelősség érinti az intézmények vezetőit, a fenntartót, vagyis a fővárosi önkormányzatot és Karácsony Gergelyt, aki továbbra is halogatja a döntéseket és a kormányra mutogat – jelentette ki Farkas Örs.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. május 11. 13:04
Bíróság elé kell állítani Karácsony Gergelyt! Időközi önkormányzati választást Budapesten!
Szuverén maffiaállam
2020. május 11. 11:48
A Tarlósverőt valóban támadni kell, de hiba, hogy a kormány a vírusnak szurkol!
zakar zoltán béla
2020. május 11. 11:17
Szia LotyoGIGI!
kamu
2020. május 11. 11:15
(halottak szama)(1 millio)/lakossag Magyarorszag: 44 Ausztria: 69 Szlovakia: 5 Ukrajna: 9 Romania: 50 Szerbia: 25 Horvatorszag: 22 Szlovenia: 49 Csehorszag: 26 Lengyelorszag: 21
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!