Molnár Barnabás, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzőse azt mondta, „fair”, méltányos feladatok voltak a vizsgán, éppen belefért az időbe, mindazonáltal Fekete István novellája elgondolkodtatta. Többen választották Arany János és Tóth Árpád verseinek összehasonlítását is - tette hozzá. Megjegyezte, a vizsga alatt mindenki igyekezett csökkenteni a személyes érintkezések számát.
A Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában is zökkenőmentesen indultak az érettségi vizsgák. A diákok messzemenőkig betartották a távolságtartási szabályokat, a feladatlapok kiosztása és cseréje az előzetes terveknek megfelelően zajlott le – közölte Dobi János igazgató. Vidu Pál, a szegedi gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke elmondta, tanítványai szerint a vártnál könnyebb volt a feladatsor. A diákok általában Fekete István novellájának elemzését választották, és szinte kivétel nélkül a testneveléssel kapcsolatos érvelést készítették el, ez a téma közel állt hozzájuk, mivel sokan sportolnak közülük.
A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos gyakorlógimnáziumában 159-en érettségiztek hétfőn: 147-en középszintű, 12-en emelt szintű vizsgát tettek - mondta Czimer Györgyi igazgatóhelyettes, magyarszakos tanár az MTI-nek. Véleménye szerint a szövegértési feladatrész és az összehasonlító szövegelemzés is jó választás volt, a feladatok egyetlen diáknak sem okozhattak problémát. Hozzátette: mindkét feladatrész olyan volt, amivel sokat foglalkoztak az iskolában.