Orbán: Az ellenzék egy idősotthon fenntartásával sem tud megbirkózni

2020. április 10. 08:42

Ebben az időszakban az önuralom a legerősebb fegyver – mondta a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban.

2020. április 10. 08:42

Péntek reggel interjút adott Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak.

A beszélgetés elején a kormányfő kijelentette, hogy a válságkezelésben fontos a döntések tartalma és azok ütemezése. Magyarország jelenleg a csoportos megbetegedések felől a tömeges megbetegedések irányába halad, ezért vártak ki a szigorúbb döntések esetleges meghozatalával. Orbán szerint az idősotthonok környékén történtek indokoltak volna a szigorúbb lépéseket, amiket várt is volna a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy az ország különböző részein nagyon eltérő helyzetek alakultak ki, ezért nem is lehet nagy, központi döntéseket hozni. Ez az oka annak is, hogy a polgármesterek szélesebb körű mérlegelési lehetőségeket kaptak. A miniszterelnök azt mondta: legyen országos fegyelem, a helyi döntéseket pedig a polgármesterek hozzák meg. A mostani helyzetben a legerősebb fegyver az önuralom – tette hozzá Orbán Viktor. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Ausztria esetében látszanak az intézkedések hatékonyságai, ezért van lehetőség értékelni az ottani fejleményeket.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy több kórházat is meglátogatott az elmúlt napokban, és további intézmények felkeresésére készül. Orbán szerint a tömeges fertőzések szakaszában akár 8000 intenzív ágyra és lélegeztetőgépre is szükség lehet. Békeidőben körülbelül 2000 lélegeztetőgép áll rendelkezésre. A miniszterelnök szerint időt sikerült időt nyerni a fertőzés ütemének lassításával, de az igazi próbatétel még Magyarország előtt van. A tömeges fertőzések szakaszában nagyon jó felkészülésre van szükség ahhoz, hogy elkerüljük az olaszországihoz hasonló helyzet kialakulását.

A kormányfő szólt arról is, hogy ez a húsvét másmilyen lesz, mint a többi. Azt mondta: nagyon nehéz a helyzet, mert az ember azért él, hogy a családdal találkozzon, de erről most le kell mondani. A gazdaságvédelmi lépésekről szólva Orbán kijelentette, hogy az ellenzék járványidőszakban is csak a kormány megbuktatására tud gondolni, de a gyakorlatban még egy idősotthont sem tud működtetni. Orbán Viktor hangsúlyozta: a baloldal 2010 előtt megszorításokban gondolkodott, de a kormányváltás után a munkahelyteremtés került a középpontba. A kormányfő elmondta: annyi munkahelyet akarnak teremteni, amennyit a válság elpusztít. Úgy kell a rövidtávú nehézségeken túllendülni, hogy az eredeti célok ne kerüljenek veszélybe – fogalmazott. A kormányfő biztos benne, hogy a terv működni fog, a gazdaság pedig újra növekedési pályára állhat.

A bankok terheléséről szólva Orbán figyelmeztetett: úgy kell terhelni a pénzintézeteket, hogy maradjon pénzük. Ha ugyanis nem lesz, az súlyos gondokhoz vezethet a gazdaságban. Orbán Viktor szerint korábban is megérte megadóztatni a bankokat és a multikat, hiszen 2011-ben is európai válság volt, aminek a kezeléséből mindenkinek ki kellett vennie a részét.

A miniszterelnök szerint hazánknak jó esélye van arra, hogy jól jöjjön ki a válságból. Orbán szerint kiszolgáltatott helyzetbe kerül, aki most eladósodik és magas költségvetési hiányt csinál. A kormányfő kijelentette: nem szabad annyira meggyengíteni pénzügyi védelmi képességeinket, hogy a spekulációk ellen ne tudjunk védekezni. Ezért ilyen körülmények között sem szabad 3%-os államháztartási hiány fölé menni.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 446 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
G r o s w e n o r2
2020. április 10. 22:41
Karácsony, takarodj!
Maraslako121
2020. április 10. 17:48
Kamu Geri alkalmatlan. Már sokadjára bizonyítja
glensi
2020. április 10. 15:50
Megvan, ez az: https://www.discogs.com/Johann-Sebastian-Bach-Heidelberger-Kammerorchester-Wilfried-Gottsche-Matth%C3%A4us-Passion-BWV-244-1729/release/9714136
iIonah
2020. április 10. 15:45
Mondhatnánk, hogy Karácsony Gergely és az ellenzék ALKALMATLAN, de ez nem fedné hűen a valóságot, hiszen a zsebeiket üres kasszánál is meg tudják tömni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik