Magosz: Nem kapnak segítséget a tagállamok az uniótól

2020. április 17. 10:42

A tagállamoknak saját hatáskörben, szomszédos tagországokkal megállapodva kellett megoldaniuk a problémákat, például a nyugat-európai vendégmunkások hazautazását.

2020. április 17. 10:42

Nem nyújtott segítséget a tagállamoknak az Európai Unió a koronavírus-járványra való felkészülésben, és a járvány okozta problémák kezelésében sem működik közre – jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Mint mondta: a tagállamoknak saját hatáskörben, szomszédos tagországokkal megállapodva kellett megoldaniuk a problémákat, például a nyugat-európai vendégmunkások hazautazását, és azt, hogy a határokon több mint 24 órát  várakoztak a kamionsorok. A piaci nehézségek kezelésében sem számíthatnak a tagállamok az unióra: hiába hívják fel az EU figyelmét arra, hogy mely területeken vannak kezelhetetlen nehézségek, és hiába kérik, hogy legalább a nemzeti költségvetéseknek engedjék az ellehetetlenült ágazatok segítését, az EU még mindig csak ígérget – vélekedett az elnök. Kiemelte, hogy emellett folyamatos kritika éri azokat az országokat, amelyek a saját érdekükben intézkedéseket hoznak.

Jakab István beszélt arról is, hogy a magyar kormány a lehetőségeihez mérten meghozta a szükséges intézkedéseket, amelyek a gazdaság szereplőinek túlélést jelentenek a krízishelyzetben. Ilyen intézkedésnek nevezte például az Agrár Széchényi Kártya keretösszegének 100 millióról 200 millió forintra emelését.

(MTI)

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. április 17. 15:11
Egy sóhivatal nem tud segíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!