Kétezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt kapott a Semmelweis Egyetem

2020. április 23. 17:14

A Mol által gyártott folyadékokat csütörtökön szállították ki az intézménynek, a későbbiekben további szállítmány is érkezik – közölte György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön.

2020. április 23. 17:14

Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt másfél hónap intézkedéseinek köszönhetően Magyarország a fertőtlenítőszereknél önellátóvá vált: az alapanyagot, a terméket és a csomagolást egyaránt Magyarországon állítják elő. Az elmúlt másfél hónapban 27 cég kapott gyorsított eljárással – vagyis hat hónap helyett két hét alatt – engedélyt fertőtlenítőszer gyártására, így jelenleg harminc vállalat gyárt fertőtlenítőszereket, négy cég pedig alapanyagot. Hozzátette: ezek a fertőtlenítőszerek megfelelnek a fogyasztóvédelmi kritériumoknak.

György László elmondta: Magyarország 2010 óta patrióta gazdaságpolitikát folytat, ez azt jelenti, hogy amit az országban lehet fejleszteni és gyártani, azt itt is kell. A kormány célja ezért az, hogy az ország önellátóvá váljon a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközökből – hangsúlyozta. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a szájmaszkok bevizsgálására laboratóriumot hoztak létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ennek köszönhetően felgyorsul e védőeszközök minőségértékelése. Öt hét alatt pedig két lélegeztetőgép-prototípus is elkészült, amit az tett lehetővé, hogy a magyar fejlesztőmérnökök „leleményességének” köszönhetően körülbelül huszadrészére csökkent a fejlesztési idő – mondta.

Maszkokat több mint hetven cég készít – fűzte hozzá –, a lélegeztetőgépeket pedig várhatóan két helyen gyártják majd. A Mol az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Hygi kézfertőtlenítő 200 milliliteres kiszerelése a hétvégétől országosan, bárki számára elérhető a Mol töltőállomásain. Kétliteres csomagolásban a kéz- és felületfertőtlenítő várhatóan jövő hét végétől lesz kapható a kiemelt töltőállomásokon. A kéz- és felületfertőtlenítő csütörtöki átadásán György László mellett részt vett Hankó Balázs, a Semmelweis Egyetem stratégiai rektorhelyettese és Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2020. április 23. 21:00
Egyetértek...a dromedárok már tiltakoztak miatta, hogy ne használják vele kontextusban a nevüket...
VakzKommondor
2020. április 23. 17:58
https://444.hu/2020/04/23/meg-a-cnn-sem-hinne-el-mi-megy-igazabol-a-parlamentben
Harangláb
2020. április 23. 17:37
A Kormány teszi a dolgát a lakosságért... Az Index teszi a dolgát, nyomatja az ellenőrizhetetlen rémes híreket... A nemzetközi libsi kommandó Undor Lászlóval az élen aláírást gyűjt Magyarország Kormánya ellen, mert amúgy jobb dolga éppen nincsen... Mindenki azt csinálja, amihez ért...:)
A kánya
2020. április 23. 17:28
A déká még az állatokra is gondolt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!