Újra megjelent Magyarországon a madárinfluenza

2020. március 26. 10:41

A Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították a madárinfluenza vírusát.

2020. március 26. 10:41

A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.

A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították a madárinfluenza vírusát. A gazdaságban a hétvégén megemelkedett elhullást tapasztaltak, valamint megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette – közölték. A fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.

A közlemény szerint a járványügyi nyomozás folyamatban van. A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége. Szintén kötelező a járványvédelmi minimum-feltételek teljesítése, azaz a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni – hangsúlyozta a Nébih.

(MTI)

(Nyitókép: állategészségügyi szakemberek szemlét tartanak 2015. február 26-án egy Füzesgyarmat határában lévő kacsatelepen.)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. március 26. 17:16
A képen, mint valami koncentrációs tábor. Nem kimondottan karantén és magánzárka. Nem csoda, hogy idegbetegek lesznek az ilyen tartástól az állatok. Se napfény, se friss levegő, se zöld. Ez kínzás.
zakar zoltán béla
2020. március 26. 13:02
Dobrev is itthon van?
Zsusztina
2020. március 26. 12:03
Na még ez is. Itt az a bökkenő, hogy a kötöző madaraknak nem lehet megtiltani a kontinensek feletti átrepülést köztes pihenőkkel.
Paskai
2020. március 26. 11:43
A kéknyelvről, pestisről nincs valami friss ijesztésetek, gazemberek?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!