SOTE: A fertőzött iráni diák nem tartotta be az utasítást, nem jelzett vissza a kérdőívre

2020. március 05. 18:52

Február végéig összesen 12 hallgató jelezte, hogy a koronavírussal érintett területen járt – közölte a Semmelweis Egyetem.

2020. március 05. 18:52

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) közleményéből kiderül, a fertőzött iráni diák nem tartotta be a koronavírus megelőzésének érdekében bevezetett óvintézkedést, nem jelzett vissza a kérdőívre.

Az egyetem részletes tájékoztatása az alábbiakban olvasható:

„Kedves Kollégák!

A Semmelweis Egyetem koronavírus által érintett iráni hallgatója 2020. február 22-én érkezett vissza Magyarországra Iránból. Felsőlégúti panaszai miatt február 28-án, pénteken hívta fel a külföldi hallgatók egészségügyi ellátásáért felelős Semmelweis Kft. Call Centerét. Miután elmondta, hogy nemrég tért haza Iránból, a Call Center azonnal elirányította a Dél-pesti Centrumkórházba (DPC). A diák azonban nem a DPC-ben jelentkezett, hanem március 2-án, hétfőn felkereste a Semmelweis Egyetem által biztosított háziorvosát. A vizsgálat során láza nem volt. A háziorvos azt javasolta, hogy maradjon otthon, majd az előzmények ismeretében a láztalan állapot ellenére megszervezte felvételét a DPC-be, amely március 4-én megtörtént.

A Semmelweis Egyetemen Magyarországon elsőként vezettek be óvintézkedéseket a koronavírusra való tekintettel. A szorgalmi időszak megkezdése előtt, 2020. január 28-án minden hallgató megkapott egy részletes kérdőívet (magyarul, angolul és németül, a képzés nyelve szerint), mely alapján felmérték, mekkora a kockázata annak, hogy hordozhatja a vírust. Február végéig összesen 12 hallgató jelezte, hogy a koronavírussal érintett területen járt. Az eredmények alapján, függetlenül attól, hogy a hallgatóknak voltak-e tüneteik, kéthetes járványügyi megfigyelés alá helyezte őket az egyetem. Legutóbb március 2-án és március 5-én kapta meg minden hallgató három nyelven az egyetem rektorának tájékoztatását. Ebben többek között kérik a hallgatókat, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, illetve amennyiben ezt nem tudják elkerülni, vagy bizonyítottan fertőzött beteggel találkoztak, akkor 14 napig maradjanak távol az egyetemtől. A fertőzött iráni diák nem tartotta be a fenti utasítást, nem jelzett vissza a kérdőívre.

Üdvözlettel,

Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság
Semmelweis Egyetem”

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2020. március 06. 13:46
"Viktor strategiai hibat kovet el" Igen, köztudott, tíz éve ezt mondogatja minden libsi és kétharmad lesz mindig a vége.. )
zakar zoltán béla
2020. március 05. 21:53
Nem/ Korózs kapcsán csak arra utaltam, hogy miképpen szólt a fideszes Horváthról! Elnézést, hogy homályosan fogalmaztam!
Secnir
2020. március 05. 20:19
uploads.disquscdn.com/images/8628e446707a40ef85b7867f97e82bf4c7840874f13c79b6fca670a8beca111b.jpg ennyikeh a sote kommunikációjáról.
Box Hill
2020. március 05. 19:46
Nem tartotta be az utasítást? Akkor szívélyes búcsút is vettünk tőle, remélhetőleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!