Ötvenegy kórházban katonák lettek a kórházparancsnokok

2020. március 31. 07:19

A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.

2020. március 31. 07:19

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek. Benkő Tibor hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot. Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás – hangsúlyozta.

Elmondta: a kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja. A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek. Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport – amelynek ő a vezetője – felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók. Kiemelte: több száz létfontosságú vállalat van. Közülük első körben 139-et választottak ki. Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek. A héten további vállalatokat választanak ki – közölte. Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt: a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.

(MTI)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. március 31. 12:26
A tudomány mai állása szerint 108 - 51 = 57. A 108 a kórházak, 51 a katona kórházprancsnokok száma. De a maradék 57 parancsnok honnan jött, kiféle, miféle: postás, vasutas, musicalszínész, arrajáró bárki? Mert ha esetleg politikus az 57 fő, akkor az Isten irgalmazzon nekünk és tényleg térdre, imához!!!!
Senior
2020. március 31. 11:34
Környékünkön napok óta cirkál egy katonai terepjáró "PAPA AIRBASE" feírattal. Engem nem zavar, csak nem tudom mi a bánatnak. Támaszpontjuk légvonalban is minimum 100km.
Agnieszka
2020. március 31. 11:22
Szerintem háborút viselünk a járvány ellen. Kellenek e a katonák, a katonai szellem, rend, szervezettség, fegyelmezettség. Engem megnyugtat, h. NEM az ELTE szociológusai irányítanak. Valahogy a Tordai Bence, de még a Lamm Andrea, sőt, a Szél Bernadett sem hiányzik az első sorból. Lehet, h. sokan vagyunk így és ez az ellen oldal baja.
Menhetten
2020. március 31. 10:12
Én is megpróbáltam összesíteni mit is szolgált az Orbán-kormány/ok alatt, az UNIO-tól kapott évi ezermilliárdos "apanázs": -Mészáros Lőrinc, nemzeti gázszerelő és mangalicatartó "felvirágoztatását" -Tiborc Istvánnak, a miniszterelnök vejének, világító lámpáit, kastélyparkját és szálloda bizniszét, milliárdossá tételét -a kert végébe épített stadiont és fociakadámiát -a privát nyugdíjpénztárak lenyúlását -a Questor ügyet -a trafik és földtulajdonok rokonoknak, barátoknak való kiosztását -az új autópálya szakaszok, köztük az M0-ás fizetőssé tételét -Orbán Ráhel lábát -néhai Andy Vajna kaszinóit, TV-jét, sajtóit, rádióit -plagizáló "álam-elnököt" -Pasa Parki naponként növekedő luxuslakásokat -a londoni luxushotelt -a paksi atomerőmű bővítés miatti örökérvényű eladósodást -a Városliget-projektet, az önkényesen a Várból-kitelepített múzeumokkal való benépesítését -Vidámpark és a Közlekedési múzeum lerombolását -a Vár-kisajátítását hatalmi kivagyisából milliárdokért -az egészségügyből történő milliárdos pénzek kivonását -a bíróságok megregulázását -a bírói ítéletek semmibevételét -a nyílvánvalóan hazug vagyonnyilatkozatokat -az egyetemi és kutatói autonómia két lábbal való tiprását -a tanárok, diákok, szülök, valamint az egészségügyben dolgozók totális megalázását -Vida Ildikó tolmácsát -a baltás gyilkos elengedését -a diplomáciai testület futsalos haverokkal történő feltöltését -a korrupciót, mint a FIDESZ legfőbb politikáját, nemzeti ügynek nevező ideológiát -számilliárdos gázügyletet a MET-en keresztül -a közszolgálati TV-k és rádiók hazugsággyárrá alakítását -az Alkotmánybíróság jogainak csorbítását -a náci mozgalmak feletti szemhunyást -a köztársaság megszűnését -a rendőrök szavahihetőségét kétségbe vonó semmisségi törvényt -az "alaptörvény" asztalát az önkormányzatoknál -Matolcsy ingatlanvásárlásait és "alapítványait" -rokkantjogok megnyírbálását -a filozófusok elleni hajtóvadászatot -Fekete Györgyöt és az MMA-t -a letelepedési kötvényeket, és ezek off-shore intézését -a gyorsvonaton írt gránitszilárdságú "Alaptörvény"-t -a keleti és a déli nyitást -a millliárdokért bukott kerekedőházakat -"Gábrielt" a Szabadság-téren -Kishantost -Sorost, mint főellenséget -98%-os visszamenőleges különadót - 2 milliós állami fizetések be és majdani kivezetését -személyre szóló törvényhozást, stadionépítési lázat -különleges haláleseteket(Váradi András, Komáromi András, Szebellédi István, Welsz Tamás) -a MALÉV felszámolását -Polt Péter "munkásságát" -a magyar munkavállalók százreit külföldön -vasárnapi nyitvatartást -az Alkotmány helyetti Alaptörvényt -pártkatonák kinevezését 9 évre -népszavazások ellehetetlenítését -utcák, közterek a repülőtér értelmetlen átkeresztelését -a Veritás Intézetet és a történelem átértelmezését -az Országház előtti Kossuth-tér milliárdos átalakítását ,szobrainak áthelyezését, cseréjét -a rokkantnyugdíj helyett bevezetett járadékot -az állami idősnyugdíj többé nem jár alanyi jogon -a munkanélküli járadék 3 hónapra csökkentését -a bankok, a hírközlés különadókkal sújtását, a tranzakciós adót, a limiten felűli készpénzfelvétel megadóztatását - a közbeszerzések FIDESZ-közeli nyerteseit -a külhoni magyarok szavazatait, akár levélben is, a kint élőknek meg, hogy csak a külképviseleteken szavazhassanak -a Takarékszövetkezetek államosítását -a FIDESZ nőkröl szóló negatív kommunikációját -IMF hitelből MOL részvények vásárlását -harminc új adófajta bevezetését, melyek nem "megszorítások" -a sztrájkjog megnyírbálását -Erzsébet utalvány bevezetését, és kb. egy évig a CBA-hoz kötését -a szolgálati nyugdíjasok bohóccá minősítését, járandóságuk egy részének elvonását -"havi negyvenhétezerforintból meg lehet élni" -az oktatásra szánt pénz lecsökkentését -illiberális állam, illiberális barátok (Putyin, Erdogan, Alijev....stb.) -"mindenki annyit ér amennyije van"... -50 milliárd egy vajdasági magyar pártnak -az EU legmagasabb ÁFÁ-ja -a Kőszínházak hatalom mellé állítása -Kerényi Imre kinyílott pitypangjai és buzizása -kisegyházak- köztük Iványi Gáboré - ellehetetlenítése -hadjárat a hajléktalanok ellen -Nyírő, Torma ,Vass az új irodalmi tantervben kötelezővé tételét -15 millió Hóman-szoborra az Igazságügyi Minisztériumtól -a független színházak pénzügyi kivéreztetését -Nyírő halotti hamvainak utaztatását egy miniszteri táskában -a Várkert-bazár többszöri nevetséges átadását -a miniszterelnök az ügyészség által milliós sikkasztással gyanúsított Simonka Györgyöt a Karmelita-kolostorban (a munkahelyén) fogadja a térségének a 2020-as pályázati lehetőségek alapján történő fellendítése ügyében -a TB járulékból szociális házzájárulási adót csinált -a Szépművészeti Múzeumot a kiválasztottak lagzihelyévé és képkölcsönzőjévé tette - kopasz különítményeseket rendelt ki a Választási Hivatalhoz -A miniszterelnök népszavazási kezdeményezése az EU-kvóta ellen Arra leszek kíváncsi, hogy hétfőtöl megkapott teljhatalom kihírdetése után egy évvel mennyi hely kell a hasonló tetteinek felsorolásához?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!