Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Minden eszközzel a kormányfő ellen dolgozik a baloldali elit — és az idő egyre fogy.

Vágó István „egy ritkán látható, gusztustalan Facebook-bejegyzéssel próbált politikai színezetet adni az egész világot sújtó problémának” – írja a portál.


Amikor „az egész ország összefogott a félelmetesen terjedő koronavírus miatt”, a kormány pedig veszélyhelyzetet hirdetett, egyes közéleti szereplők is megnyilvánultak a hazánkban is kialakult helyzet kapcsán.
Vágó István „egy ritkán látható, gusztustalan Facebook-bejegyzéssel próbált politikai színezetet adni az egész világot sújtó problémának” – olvasható az Origo mai cikkében.
„Az egykori tévés szerint a járvány kifejezetten jól jött a kormánynak, hiszen így kevesebb lesz a nyugdíjas. Magyarán a magát kvízprofesszornak neveztető Vágó a nyugdíjasok halálán viccelődik” – fogalmaz a portál.
Az említett Facebook-bejegyzéssel kapcsolatban még Klausmann Viktor is kifejtette ellenérzését. Az újságíró a következő kommentet írta: „Istváááán!!! Ez csúnyaaa!!!!! Te is nyugdíjas vagy!!”

