Orbán: Lezárjuk a határokat!

2020. március 16. 11:42

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában tájékoztatót adott a kialakult helyzetről.

2020. március 16. 11:42

Orbán Viktor felszólalt az Országgyűlésben napirend előtt „Tájékoztató a kialakult helyzetről” címmel.

1990 óta nem volt példa veszélyhelyzet kihirdetésére” – kezdte beszédét a miniszterelnök. „A most fennálló helyzetben azonban az ellenség ismeretlen. A kialakult helyzetet világjárványnak kell tekintenünk.” Mivel a koronavírusnak jelenleg nincs ellenszere, tehát nincs még ellene vakcina, így a járványt még sehol sem sikerült megállítani, pedig gyógyszerészeti gigacégek dolgoznak a megoldáson.

A miniszterelnök ismertette, hogy a vírus a mostani tudásunk szerint Iránból, Olaszországból és Izraelből jutott be Magyarországra.

így minden ország maga dolgozza ki a megfelelő válságkezelési-akcióterveket.

Konzultáció

Konzultálunk az EU-val és a szomszédos országokkal, de a felelősség csakis rajtunk áll. Különösen fontos az Ausztriával való kapcsolattartás” – emelte ki a kormányfő.

A koronavírus kezelése nehéz és hosszadalmas folyamat lesz. Az élet egyáltalán nem olyan lesz, mint megszoktuk, így alkalmazkodnunk kell a körülményekhez. A miniszterelnök köszönetet mondott az egészségügyi- és rendvédelmi szerveknek az áldozatos munkájukért, majd köszönetet mondott az embereknek, amiért elfogadták a szigorú intézkedéseket és betartják a szabályokat.

– jelentette ki Orbán. „Minél nagyobb a baj, annál nagyobb higgadtságra van szükség!

Három szakasz

A járványnak három szakasza van: az egyedi, a csoportos, és tömeges megbetegedések.

A kormányfő elmondta: „Magyarország eddig az első csoportban volt, de nemsokára átlépünk a csoportos megbetegedések csoportjába.”

Eddigi intézkedések

Eddig rendkívüli jogrendet hirdettünk, beutazási tilalmat rendeltünk el Olaszországból, Iránból, Izraelből, Kínából és Dél-Koreából. Megtiltottuk a száz főnél nagyobb létszámú rendezvények megtartását, az egyetemeken megtiltottuk a személyes oktatást. A közoktatás áttért a távoktatásra. Konténerkórház felhúzásáról döntöttünk, ennek a felhúzása gőzerővel zajlik” – emlékeztetett Orbán.

Új intézkedések

Magyarország a határait a személyforgalom előtt lezárja.

Csak magyar állampolgárok léphetnek át a határátkelőkön.

A kormány felső korlát nélküli pénzbeli támogatást nyújt a válság kezelésére: „Hangsúlyozni szeretném, hogy bármekkora összeg szükséges, mi biztosítjuk!” A kormány több szűrést és tesztelést ígér, Orbán hozzátette: megpróbálnak gyorsítani a tesztelések ütemén.

A sport eseményekre zárt kapuk mögött kerülhet csak sor, a kulturális rendezvényeket betiltják. A mozikat és szórakozóhelyeket bezárják. A kávézók, üzletek és éttermek csak délután három óráig tarthatnak nyitva. Ez alól kivételt képeznek az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak.

Az egészségügyi hallgatók is egészségügyi dolgozóknak minősülnek, és ugyanez érvényes a rendészeti hallgatókra is. „A kormány nem tilthatja meg, hogy az idősek ne hagyják el a lakásukat, de a kormány nyomatékosan kéri, hogy ne tegyék” – emelte ki a miniszterelnök.

Az önkormányzatok szervezzék meg az idősek megsegítését!

Gazdasági következmények

A koronavírus elsősorban az emberéletet fenyegeti, de gazdasági következményekkel is számolnunk kell. Vannak a gazdaságnak olyan szektorai, ahol a baj már bekopogtatott az ajtón. Ilyen a turizmus vagy a vendéglátás.

Gyors intézkedéseket fogunk hozni a megsegítésükre” – ígérte a kormányfő.

Munkahelyek megvédése

Minden munkaadót és munkavállalót arra kér a kormány, hogy tegyenek személyes erőfeszítéseket, hogy megtarthassák munkahelyeiket.

A költségvetéseket minden szinten újra fogják tervezni, ez Varga Mihály miniszter feladata lesz. A Magyar Nemzeti Bank elnökével folyamatos egyeztetés zajlik, az Orvosi Kamara ajánlásait pedig meg fogják tárgyalni.

 

 

 

Összesen 282 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2020. március 17. 13:45
Magyarország büszke és erős. Csak tehetetlen, amikor csődbe megy majd a teljes szolgáltatószektor, meg minden importnak kitett kisvállalkozás, meg a leálló autógyárak beszállítói. Hol van az állami csomag, amit a lengyelek vagy a csehek már bejelentetttek??? Most hívják tetemre 10 év látszatkormányzását...
Onurisz
2020. március 16. 22:43
Viktor, állj le! Az országot a csődbe, magadat a politikai megsemmisülésbe vezeted! Az élet leállítása néhány hétnél tovább nem viselhető el. És akármikor indítod újra, a lappangó vírus is újra támadni fog. Ez nem pestis, csak egy influenza járvány, amely az emberek túlnyomó többségére nem veszélyesebb, mint a hagyományos influenza. Oltóanyag híján minél előbb esünk át rajta, annál hamarabb válunk védetté és annál hamarabb veszti el az erejét. Egyetlen állami feladat van: a nyugdíjasokat karanténban tartani addig, amíg a vírus el nem tűnik vagy az oltóanyag el nem készül. Ez a legkönnyebb, mert a nyugdíjas, ha el tudja látni magát, otthon maradhat és bezárkózhat. Csak házhoz kell vinni nekik az ennivalót. Azokat pedig, akik nem tudják magukat ellátni, gondozói karanténba kell vinni. Ez nem könnyű feladat, de ki lehet üríteni számukra néhány kórházat és hermetikusan le lehet zárni. Ez, amit az európai politikusok és a tanácsadóik kitaláltak, vakvágány.
Csigorin
2020. március 16. 21:46
Csak magyar állampolgárok léphetnek át a határátkelőkön. helyes de ok is csak egyszer es befele! mert a sok rohadt ingazo maszkal ki be a sogorok fele es kiloszam hordja haza a virust nap mint nap!
Menhetten
2020. március 16. 17:31
Orbán szerint a koronavírust külföldiek és Soros György hozták Magyarországra - írja a Der Standard bécsi liberális lap. Magyarország a hivatalosan tesztelt fertőzöttek számával látszólag viszonylag jól áll a nemzetközi mezőnyben. De mivel eddig nem tesztelték sem a magyar útlevéllel érkező turistákat, sem a vendégmunkásokat, hisz eddig összesen 858 ember teszteltek Ausztriában ez a szám közel tízszeres , így a szakértők némi joggal abból indulnak ki, hogy nagyon sok a fel nem ismert fertőzés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!