Nézőpont: Nemzeti egység a kormány törvényjavaslata mögött

2020. március 23. 06:44

A közvéleménykutató szerint még a kormánykritikusok körében is kimagasló az eddigi kormányzati intézkedések támogatottsága.

2020. március 23. 06:44

A magyarok 94 százaléka támogatja, hogy a parlament meghosszabbítsa az új koronavírus-járvány miatt március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetet - közölte a Nézőpont Intézet az MTI-vel, legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatásuk eredményét ismertetve. Hozzátették: a határozottan fellépő kormány mögött soha nem látott társadalmi támogatás alakult ki. Közleményük szerint példátlan nemzeti egység alakult ki a koronavírus elleni védekezés ügyében Magyarországon.

94 százalék a hosszabbítás mellett

Mint emlékeztettek, hétfőn tárgyalhatja az Országgyűlés a veszélyhelyzet és ezzel a rendkívüli jogrend meghosszabbítását. A magyarok 94 százaléka szerint továbbra is fent kellene tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, amely rendkívüli jogrendet vezetett be – mindössze 4 százalék ellenezte ezt. A magukat kormánykritikusnak mondók 87 százaléka is a folytatásra szavazna, és minden korcsoportban magasabb a veszélyhelyzet fenntartásának támogatása, mint 92 százalék – ismertették. A Nézőpont Intézet jelezte: a magyarok 81 százaléka állította, hogy beszélgetett a járvány magyarországi fejleményeiről és 66 százalékuk, hogy a várható gazdasági hatásairól is társalgott az elmúlt napokban. „A kiemelt figyelem is oka lehet, hogy a határozottan fellépő kormány mögött soha nem látott társadalmi támogatás alakult ki” – állapította meg a közlemény.

Közölték továbbá: a felnőtt magyarok 78 százaléka mondta azt, hogy elégedett „a magyar kormány koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel” – és csak 17 százalék válaszolt nemmel a kérdésre. A különösen veszélyeztetett 60 év feletti korcsoport 81, a magukat kormánykritikusnak vallók 46 százaléka is elégedettségét jelezte. Az elemzés szerint a védekezésben „láthatóan önálló profilt építgető fővárosi vezetés” számára figyelmeztető jel, hogy a budapestiek 76 százaléka szintén azt mondta, hogy elégedett a kormány járványügyi intézkedéseivel. „Tehát nemcsak a józan ész és a morális megfontolások, de a politikai érdek is a hatalmi játszmák félre tételét diktálná a városházának” – írták.

Csúcson az Orbánnal való elégedettség

A Nézőpont Intézet érdekes fejleménynek nevezte, hogy a miniszterelnök munkájával való elégedettség is „történelmi csúcsot döntött”. A veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytag Orbán Viktor lett, akinek a teljesítményével a magyarok 72 százaléka elégedett, és csak 21 százalékuk nem – ismertették arra is kitérve, hogy az elmúlt években ez a támogatási arány általában 50 százalék körül mozgott. Az intézet szerint az elégedettség oka az lehet, hogy a legtöbb bejelentett intézkedésnek is magas a támogatottsága. A rendezvények betiltásával és a határok lezárásával a személyforgalom előtt a megkérdezettek 96 százaléka értett egyet. A válság sújtotta ágazatokban bevezetett járulékmentességet és a hiteltörlesztések felfüggesztését 88 százalékuk üdvözölte – fűzték hozzá.

A közlemény szerint „a gazdaságvédelmi lépések támogatása érthető”, hiszen a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy az ő és családja gazdasági helyzetére káros hatással van a koronavírus járvány. Minden szegmensben a magyarok háromötöde mondta azt, hogy kárt okoz vagy okozott neki gazdaságilag a járvány. Csak az általános iskolai végzettséggel rendelkezők, a magyarok 27 százaléka emelkedtek ki ebből, közülük háromból ketten, 67 százalékuk mondta azt, hogy érzik a járvány káros hatásait. Alighanem őket fenyegeti leginkább a sokak által várt elbocsátási hullám – írták.

A felmérés szerint a digitális oktatás megvalósítása a felnőtt magyarok 50 százaléka szerint sikerült jól, 17 százaléka szerint rosszul, míg 28 százalékuk jelezte, hogy erről nincs információja. Közölték: még a kormánykritikus válaszadók 34 százaléka is azt mondta, hogy inkább jól sikerült az átállás.

(MTI)
 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2020. március 23. 07:16
Vajon vallaljak az ellenzekiek az odiumat annak,hogy az egesz tarsadalommal menjenek szembe? Es csak azert, mert a radikalisaik nem birnak magukkal, mindent, meg az eletet is az Orban buktatasra tennek fel? Mondjuk, nem eppen a sajat eletuket, de a virus hol valogat?
pollip
2020. március 23. 06:53
Az ellenzéki pártok szembe mennének a szavazókkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!