A miniszter a Bácsalmási Határrendészeti Távfelügyeleti Irányító Központban és a déli határszakaszon személyesen tájékozódott az állomány szolgálati körülményeiről, majd feladatszabó értekezletet tartott. A tárca közlése szerint az értekezleten Balogh János országos rendőrfőkapitány arról beszélt, hogy a magyar rendőrség eleget tud tenni Magyarország schengeni határvédelemre vonatkozó vállalásainak. Leszögezte azt is, hogy a rendőrségnek továbbra is feladata a legális határátlépés feltételeinek biztosítása. Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója a nemzetközi hírszerzési tapasztalatokra, a FRONTEX elemzéseire hivatkozva kiemelte, hogy a magyar rendőrségnek tartósan kell berendezkednie a migrációs nyomás kezelésére. Arra is felhívta a figyelmet, hogy kizárólag komplex intézkedések eredményezhetnek sikert a határőrizet és az embercsempészés elleni fellépés területén.
Pintér Sándor összegzése szerint a rendőrség jól vizsgázott határaink védelmében, áldozatvállalását a társadalom elismeri. A rendőrség bemutatott eredményei megerősítik korábbi tapasztalatát, amely szerint a rendőri szervek, a honvédség erői és a polgárőrség együttműködése kiváló. Ugyanakkor szorgalmazta, hogy ebbe az együttműködésbe vonjanak be minél több, az érintett határszakaszokon jelen lévő személyt, szervezetet. A miniszter kifejtette: elvárja a helyi szakértők jelenlétét abban az értékelő-elemző munkában is, amely a fővárosban történik, mert a helyismeret nélkülözhetetlen ezen a területen. Indokoltnak tartja az ország más területein szolgálatot ellátó bevetési egységek időszaki határra vezénylését is, mert a rendőröknek így lehetőségük van előzetesen ismereteket szerezni egy későbbi feladatellátás körülményeiről.
Pintér Sándor jelezte az értekezlet résztvevőinek, hogy további eredményeket vár a drónok alkalmazásától, s feladatul szabta a máshol már bevezetett határvédelmi technikai lehetőségek felkutatását, alkalmazhatóságuk vizsgálatát – közölte a minisztérium.