Vidnyánszky: A törvénytervezet lehetőséget ad az újratervezésre

2019. december 09. 10:28

A Nemzeti Színház igazgatója örül a törvénytervezet tartalmának.

2019. december 09. 10:28

Az új színháztörvénnyel demokratikus módon kezelné a kormány a színházak évtizedes problémáit, például a finanszírozás kérdését – mondta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök elmondta, minden színházzal tárgyalna a kormány, s a társulatok háromféle megoldás közül választhatnak: az önkormányzat maga finanszírozza a működést vagy minisztériumi fenntartásba kerül, esetleg közösen oldják ezt meg. Hozzátette, jelenleg igazságtalan a rendszer, hiszen például a Fővárosi Önkormányzat átlagosan 20 százalékkal kevesebb támogatást ad a színházainak, mint a vidéki települések. Ugyanakkor vidéken is eltér a támogatás mértéke, hiszen van olyan intézmény, amely a működési költségének körülbelül a 40 százalékát kapja, míg egy másik a 60 százalékánál is több finanszírozásban részesül – tette hozzá.

Kijelentette,

nagyon örülnek a törvénytervezet tartalmának,

hiszen az lehetőséget jelent az „újratervezésre”, és az igazságtalanságok megszüntetésére. Jelezte, hogy a színházak támogatásának majdnem a 80 százaléka a fenntartó minisztériumtól jön, miközben a tárcának nincs beleszólása a társulatok ügyeibe. Kérdésre azt mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma átlátható gazdálkodást vár a színházaktól, de „én még attól sem félnék, hogy esetleg témák kapcsán prioritásokat nevez meg”. „Miért ne? A kultúrpolitika lényege, hogy meg tudja fogalmazni azt, hogy mely értékek mellett teszi le a voksát” – fogalmazott, hozzátéve, a színházak szabadságának ettől még meg kell lennie.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
János bácsi
2019. december 09. 11:52
Nincs új a nap alatt! "Társadalmunk fejlődése feleslegessé tette azt, hogy tovább is létezzenek magánszínházak“ – 70 éve zajlott a fővárosi színházak államosítása 1949 tavaszán harcos újságcikkek követelték a magántulajdonban lévő vagy koncesszióban működő színházak államosítását. Mindenek előtt a dekadens budapesti színházakét. A sürgető követelés megértő fülekre talált. A kormány 1949. június 21- én bejelentette: állami irányítás alá kerülnek a fővárosi magánszínházak. Közölték, hogy az új évadra már nem érvényesek a színigazgatók megbízásai, utódaikat ezentúl a kormány nevezi ki. A színházak a minisztérium művészeti főosztálya felügyelete és irányítása alá kerültek. Antal Jánosné főosztályvezető a rendelkezés kapcsán megnyugtatta színházbarátokat: "Az államosítás nem jelent uniformizálást és elbürokratizálást. Jövőre is lesz bábszínház, ifjúsági színház, a Nemzeti a klasszikusokra lesz szakosítva, megszervezendő a politikai kabaré és az operettszínház". Az illetékes elvtársnő kijelentette: „Az a körülmény, hogy a színházak vezetői a nép pénzével gazdálkodnak, nagy felelősséget jelent, takarékosságra és tervszerűségre kötelez. Színházaink a jövőben előre kidolgozott tervek alapján dolgoznak majd. A bemutatott színdarabok a haladást, a szocializmus építésének ügyét szolgálják.”
zöldalma
2019. december 09. 11:37
Budapest visszavág 2022-ben.csináljátok csak.
catalina9
2019. december 09. 10:59
színházak szabadságának ettől még meg kell lennie." helyett: színházak FELELŐSSÉGÉNEK ettől még meg kell lennie. "Jászai Mari: A hazaszeretetről A hazaszeretet egy nemzetben az, ami a testben az egészség. Attól naggyá nő, anélkül elsorvad. Hazaszeretet nélkül nincs nemzet, csak horda. A nagy nemzeteket az tette naggyá. A hazaszeretetet nem lehet magyarázni, mint nem lehet az egészséget sem, ami nélkül meghal a test. Mibelőlünk magyarokból, hát nem veszitek észre, hogy évtizedek óta próbálják azt kilopni és vele egyetlen erőnket, a lelkünk önérzetét. Egyforma nemzeti kincsünk a vagyonunk, az eszünk, a becsületünk, az időnk. Ezeket a kincseinket lopjuk mi meg mindennapi apró hazaárulással." és nem apró hazaárulással, lásd Fekete-Gxőr, Donáth Anna, Alföldi, Niedermüller, Gyurcsányné stb. stb.
catalina9
2019. december 09. 10:56
Vidnyánszky: A törvénytervezet lehetőséget ad az újratervezésre" hát ez nem tetszik az Ascher Cafénak....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!