Az első Orbán-kormány 1998 és 2002 között a családtámogatások alapjait próbálta megteremteni, de azokat a 2002-2010 közötti kormányzat családellenes intézkedések sorozatával megszüntette. Ezt próbálja a kormány helyreállítani és továbbfejleszteni 2010 óta. Lebontja a gyermekvállalás előtt álló akadályokat, ennek eredménye a gyermekvállalási kedv jelentős növekedése – mondta az államtitkár. Novák Katalin kitért arra is: a babaváró támogatást július óta több mint 55 ezer pár igényelte. Az államtikár kiemelte, hogy a családok támogatására az európai államok közül Magyarország költi arányaiban a legtöbbet, a GDP közel öt százalékát.
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke panelbeszélgetésen felhívta a figyelmet arra, hogy 2009 óta a kutatások szerint a fiatalok legalább két gyermeket szeretnének, és éppen ennyi szükséges ahhoz, hogy ne fogyjon a népesség. A fiatalok gyermekvállalásnál a legfontosabbnak a stabil párkapcsolatot és a testi-lelki egészséget tartják, csak ezek után következik az anyagi biztonság – mondta az elnök, aki a demográfia nehézségek megoldását tekintve bizakodó. Mint mondta: a magyarok gyerek és családpártiak, a családtámogatás pedig egyre kiterjedtebb, erre lehet építeni.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke kiemelte: egy gyermek születéséhez két igenre van szükség, s ez minél később történik meg, annál nehezebb összehozni. Soha nem volt ilyen mértékű a családtámogatás, kilenc éve kiszámíthatóság jellemzi, ennek köszönhető, hogy folyamatosan épül a bizalom – fogalmazott. Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója kifejtette: kulcskérdés a gyermekvállalás időzítése. Akik elhalasztják, azok kisebb eséllyel tudják megvalósítani szándékaikat - mondta az igazgató, aki a babaváró támogatástól azt reméli, hogy előre hozza a gyermekek megszületését.