Kiemelte: hitünkből, demokratikus meggyőződésünkből fakadóan le kell győznünk a közönyösséget. Egymás felé fordulva kell világossá tennünk mindennapi cselekedeteinkben, hogy a megbélyegzésnél, a széthúzásnál erősebb a megértés és az összetartozás. Továbbá, hogy a különbözőségeinek nem gyengítik, hanem erősítik a közösségünket. Budapestnek olyan helynek kell lennie, ahol békében és biztonságban élnek zsidók és nem zsidók, magyarok – mondta Karácsony Gergely.
V. Naszályi Márta (Párbeszéd) kerületi polgármester beszédében bejelentette, a közeljövőben megvizsgálják a budai Várban található eltemetett zsinagóga feltárásának lehetőségét. Szeretnék azt megmutatni, mert „a közös örökségünk talaján lehet csak igazán új utakat találni a közös ünneplésben, amely a közösséget megteremti”. Azt mondta, számára a hanuka ünnepe azt jelenti, hogy amikor szükség van rá, van elég kegyelem.
Jákov Hadasz-Handelszman kijelölt izraeli nagykövet elmondta, hogy
a zsidó történelem lényegét megtaláljuk a hanukában,
azt, hogy összefogással és csodával sikerült megmenteni a zsidó népet. Kiemelte azt is, hogy az egyik legnagyobb csodának számít az, hogy létre tudták hozni független államukat, és az, hogy a majdnem nyolcvan évvel ezelőtt történtek után a zsidóság lábra tudott állni Európában. Az ünnepségen Radnóti Zoltán neológ főrabbi mondott tanítást, amelyben azt hangsúlyozta: nincsen Európának, Magyarországnak közösebb ünnepe, mint a hanuka, mert ez az ünnep az egy istenhit ünnepe. Mindannyian felavattuk a jeruzsálemi szentélyt, és bár különbözőek vagyunk, az értékeink közösek: az, hogy nyugalomban tudjunk közösen tenni egy még jobb világért – mondta.