Burány Sándor: A szexuális zaklatás csak együttműködési kényszer

2019. december 10. 10:26

Cinikusan nyilatkozott Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselőcsoportjának MSZP-s tagja a szexuális zaklatások ügyéről.

2019. december 10. 10:26

„Elnök úr olyan szépen keresztelte át a de facto vétójogot együttműködési kényszerré, hogy bennem felmerült, hogy tulajdonképpen az elmúlt hetekben a közvéleményt borzoló zaklatási ügyek azok nem is zaklatásnak minősíthetőek, hanem tulajdonképpen együttműködési kényszernek” – fogalmazott Burány Sándor, szocialista politikus, a Párbeszéd képviselője az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának hétfői ülésén – írja az Origo. A politikus mellett a kijelentésről készült videófelvételen Bangóné Borbély Ildikó is látható, aki együtt nevet Buránnyal kijelentése után.

Az utóbbi időbe kiemelten érzékeny téma lett a szexuális zaklatás kérdésköre, miután kiderült Gothár Péter zaklatási ügye, melyet Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója majdnem egy éven keresztül próbált titkolni. Gothárt végül csak az után bocsátotta el a Színház- és Filmművészeti Egyetem, hogy Fekete Péter kulturális államtitkár és a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium határozottan lépett fel az ügyben. Burány ügye kapcsán azonban érdemes felidézni képviselőtársai korábbi nyilatkozatait. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke 2014-ben azt posztolta a Facebookra, hogy „Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ebből az alkalomból mécsest gyújtottam az áldozatok emlékére, és erre kértem az ülésteremben tartózkodó minisztereket, államtitkárokat és frakcióvezetőket is”.

Szabó korábban kijelentette azt is, hogy a nők elleni erőszak nem a fizikai bántalmazással kezdődik, hanem azzal, ha egy társadalom megengedi a lányokat nyíltan prostitúcióra buzdító internetes oldalak közzétételét. A Katona József Színház, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében ugyanakkor Szabó és párttársa, a főpolgármester Karácsony Gergely is hallgatott. Karácsony Gergely korábban, 2016-ban még azt követelte a kormánytól, hogy nevezzenek ki egy nők elleni erőszak megszüntetéséért felelős kormánybiztost. A Párbeszéd és az MSZP korábban látványos, a nők védelme érdekében létrehozott performanszokat, falshmobokat is szervezett, például 2018 novemberében a Ne maradj csendben! nevű akciót, melynek kereti között a két párt civil szervezetekkel kiegészülve végig sétált az V. kerületi Deák Ferenc utcában. A nők elleni erőszak ellen ekkor beragasztott szájjal tüntetett többek közt Szabó Tímea is.

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. december 14. 22:03
Anyád picsája is együttműködési kényszerből nyílott ki a szomszéd bácsi faszának?
Saksafar
2019. december 11. 16:47
Ezt a gondolkodásmódot honnan tanultad te barom? Ha a lányod vagy a feleséged bugyijában vizitelne valaki akaratuk ellenére, akkor bíztatnád őket, hogy működjenek együtt, végül is csak egy semmiség? De ha valaki a pöcsödet satuba fogná, az is csak együttműködési kényszer lenne, csak te nem biztos, hogy őszintén tudnád élvezni, ugye?
Zod
2019. december 11. 12:11
Akkor az összes feminista mozgalmár most mehet el a jó büdös francba. Egy ekkora elcseszett szexista kijelentés után tüntetniük kellene Burány ellen, de mind lapulnak mint kutyaszar a fűben. Bezzeg mikor a Fidesz brutálisan elnyomja a nőket a gyermekek után járó adókedvezménnyel! Akkor tudnak tiltakozni.
cutcopy
2019. december 11. 09:04
Vén kéjenc bolsevik, csak erre tud asszociálni bármiről..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!