Előzőleg a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: szerinte az, hogy a csepeli és a ferencvárosi képviselő-testület is támogatta a sporteseményre vonatkozó kormányzati elképzeléseket, azt jelzi, hogy elhárultak az akadályok a megrendezés elől. Ugyanakkor Gulyás Gergely hozzátette: természetesen várják a Fővárosi Közgyűlés állásfoglalását is, és áttekintik majd, milyen javaslatokkal él a fővárosi testület.
Vizsgálna a DK
A DK később az MTI-hez eljutatott közleményében tiltakozott a demonstráció miatt: Gy. Németh Erzsébet mint sportért felelős főpolgármester-helyettes szerint ki fogják vizsgálni, ki szervezte meg, hogy gyerekek demonstráljanak az atlétikai vb miatt.
Mint azt Gy. Németh Erzsébet közölte, több sportegyesület fiatal sportolói is megjelentek a Városházánál a Fővárosi Közgyűlés előtt, „a kivezényelt gyerekeken VEDAC Veszprém, Dobó SE és MTK Atlétika szakosztály feliratú ruházat volt látható. A náluk lévő táblák tanúsága szerint azért szerettek volna nyomást helyezni a közgyűlésre, hogy Budapest atlétikai vb-t rendezzen. Jól ismerjük már ezt: a Fidesz sportolót, gyereket, bárkit gátlástalanul felhasznál a kampánycéljaihoz.”
Majd azt közli, „sportért is felelős főpolgármester-helyetteseként ki fogom vizsgálni, hogy ki a felelős a sportklubok gyerekeinek kivezényléséért, és ki utasította a klubokat arra, hogy kampányterméknek használják a náluk sportoló gyerekeket. A Demokratikus Koalíció szerint morálisan és politikailag is vállalhatatlan a Fidesz politikai pedofíliája, aminek semmi keresnivalója nincs egy szabad Budapesten.”