Négy alpolgármestert akar a II. kerület új MSZP-s polgármestere

2019. november 23. 14:46

A kerületi Fidesz szerint ez több százmillió forintjába kerül a városrésznek.

2019. november 23. 14:46

Négy alpolgármester megválasztására tett javaslatot Őrsi Gergely, a II.kerület MSZP-s polgármestere – olvasható Németh Gábor blogján. Németh úgy fogalmaz:

„Pesterzsébet és Erzsébetváros után a második kerületben is »munkához látott« az új ellenzéki vezetés. Őrsi Gergely MSZP-s polgármester első dolga az volt, hogy 5 évre vetítve százmilliókat szórjon el 4 (azaz NÉGY!) alpolgármesterének. A második kerület eddig egy alpolgármesterrel is beérte, ám most úgy tűnik, az MSZP-s Őrsi Gergelynek – nyilván az összellenzéki alkuk keretében – négy embert is így kell kifizetnie.”

A testületben kisebbségbe került kormánypárti képviselők egyet nem értésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Őrsi Gergely szocialista polgármester négy alpolgármester megválasztására tett javaslatot.

„A pártpolitikai osztozkodáson kívül semmi nem indokolja, hogy az elmúlt 13 évhez képest megnégyszereződjön a tisztséget betöltők száma, ami az ötéves ciklusra vetítve több száz millió Ft-os többletköltséget jelent.” – kommentálta Facebook-oldalán az ügyet a kerületi Fidesz.

A rendelet meg is jelent a kerület honlapján, így már semmi akadálya, hogy  százmilliókat költsön a szocialista Őrsi közpénzből a felszaporodott alpolgármesterek juttatására.

„Az intézkedés nem példa nélküli. Az ellenzéki városvezetők Pesterzsébeten és Erzsébetvárosban is saját fizetésük emelésével kezdték meg városvezetői karrierjüket. Mindeközben több ellenzéki kerület is az elítélt bűnözőt, Czeglédy Csabát foglalkoztatja, Zuglóban pedig a szocik tovább folytatják a parkolási mutyit, ezúttal Horváth Csaba vezetésével” – közölte Németh.

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2019. november 29. 08:49
Most láthatjátok, hogy szegény fideszes mennyit dolgozott, a munkáját csak négyen tudják elvégezni! Remélem annak a négynek rendesen megemelik a fizuját..
selsalzfar
2019. november 25. 03:06
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
kitiltott
2019. november 24. 20:46
Ide irányítottak az összes gyurcsány -setektől szaros nyelvű magyar gyűlölőt. Na mivan fotelpartizanok faj az igazsag niemandok ?
kitiltott
2019. november 24. 20:42
Kellene csinálni egy összefoglaló táblázatot, hogy eddig mi került nap világra kik és milyen poziciókért mennyi pénzt kapnak. És ezt összehasonlítani a választások előtti helyzettel. Teljesen világos mindenki számára érthető táblázatot amiből az emberek latni fogják a pofátlan harácsolást
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!