Megkezdődött Hasszán F. pere Budapesten

2019. november 13. 10:26

A férfi tagadta bűnösségét a tárgyalás során, amely pénteken folytatódik.

2019. november 13. 10:26

Tagadta bűnösségét a tömeges kivégzésekkel, terrorcselekménnyel és emberiesség elleni bűntettel vádolt szír férfi a Fővárosi Törvényszéken – szigorú biztonsági intézkedések között – szerdán megkezdődött büntetőperben. Az előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint Haszán F. Szíriában a polgárháború idején az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt, egy kisebb egységet irányított, és 2015-ben részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben; legalább 25 ember haláláért felelős.

A 27 éves féri tagadta bűnösségét, állította, hogy az Iszlám Állam „be akarta ugyan sorozni”, de inkább vállalta a börtönt, mint hogy beálljon hozzájuk. Mint mondta, soha nem bántott senkit, és a vádbeli cselekmények idején nem is volt Szíriában. A tárgyalás pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

A tárgyalótermet a TEK és a BVOP kommandósai biztosították.

Korábban arról írtunk, hogy a Budapesten Hasszán F. csak Görögországban használható, havonta százötven euró elköltésére alkalmas bankkártyáját letiltották, mert nem jelent meg a havonta szükséges helyszíni ellenőrzésen. Natasha Bertaud, az  Európai Bizottság illetékes szóvivője idén áprilisban azt közölte: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjaként azonosított szíriai férfi részt vett abban a programban, melyet az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) indított, és melynek keretében bankkártyán keresztül támogatták pénzzel azokat, akik nemzetközi védelemben részesültek, és így legálisan tartózkodtak Görögországban.

(MTI, Mandiner)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2019. november 13. 20:10
Sajnos olyan országnak nem lehet kiadni, ahol van halálbüntetés. (Pl. ezért nem adták ki nekünk sem az osztrákok Matuska Szilvesztert, csak ha megígértük, hogy nem kap kötelet.) És sajnos ezt a görényt agész életében nekünk kell majd etetni (tuti, hogy életfogytot kap). Mondjuk a disznózsírt nem sajnálnám tőle. Mondjuk minden reggelire zsíros kenyér, de már megkenve. :-)))))
Válasz erre
1
0
Paskai
2019. november 13. 18:11
F. mint Ferenc?
Válasz erre
0
0
Zsolt75
2019. november 13. 17:09
Kiadni Szíriának, oszt jónapot.
Válasz erre
4
0
reggeli
2019. november 13. 16:55
Valaki elmagyarázná, mi a faszom az, hogy exterrorista? Az olyasmi, mint az extömeggyilkos? Az volt, de már nem az? Életre keltek az áldozatai?
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!