A nemzetközi példákról szólva kiemelte, hogy az angol parlamentben a leghosszabb felfüggesztés 12 hónap volt, az érintett képviselő később le is mondott a mandátumáról. Egy képviselőt pedig azért függesztettek fel, mert hazugnak nevezte a védelmi miniszter – hozott egy másik esetet. Kisstílű hazugságnak tartotta, hogy a plenáris ülésen megfosztanák a képviselőket a hozzászólás jogától, és az sem igaz, hogy elvennék a hozzászólás lehetőségét a tárgysorozatba vételről történő döntéskor. Utóbbi a viták a jövőben a törvényalkotási bizottságban zajlanak majd – jelezte Kocsis Máté.
A fideszes politikus hangsúlyozta: a fegyelmi szabályok közé egyetlen új passzus sem került be, a meglévő szankciók váltak szigorúbbá. Ami eddig tilos volt, az ezután is az lesz – rögzítette, kiemelve: a képviselők tiszteletdíjának korábbi csökkentése láthatóan nem bírt kellő visszatartó erővel. Aki betartja a szabályokat, annak semmilyen szankcióra nem kell számítania – jelentette ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.
Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese azt mondta: szerdán ismét példátlan provokációnak voltak szemtanúi a magyar Országgyűléssel, a magyar közjogi méltóságokkal, különösen Orbán Viktor miniszterelnökkel, és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével szemben. Kijelentette: határozottan visszautasítják az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat.
Megjegyezte: Jakab Péter láthatóan jól érezte magát, amikor illegálisan elfoglalta Orbán Viktor bársonyszékét. Azt üzenik – mondta a képviselő –, hogy ennek vége. Ki kell mondani nemzeti minimumként, hogy a magyar Országgyűlésnek meg kell adni a kellő tiszteletet. Aki ezt nem adja meg, nem méltó arra, hogy ezeréves országunk képviselője legyen itthon és a nagyvilágban – fogalmazott a KDNP frakcióvezető-helyettese.
Vejkey Imre hangsúlyozta: a magyar parlamentben nem lehet helye ocsmány beszédnek és obszcén szövegek felmutatásának, se verbális, se fizikai agressziónak. Valódi szankciókra van szükség – rögzítette, hozzátéve: ezeknek olyanoknak kell lenniük, amelyek preventív erővel is bírnak a méltatlan és agresszív cselekedetekkel szemben.