A politikus közölte: a Fidesz akkor is elfogadja a választók döntését, ha ellenzékben kell dolgoznia, és akkor is, ha kétharmados felhatalmazással kell újjáépítenie az országot. Kiemelte: a fegyelmi szabályokat azért szigorítják, mert minden jóérzésű magyart felháborítanak azok a durvaságok, amelyek a Házban történtek, az ocsmány, trágár beszéd, a rendbontás elfogadhatatlan. Cél az Országgyűlés hatékony és zavartalan működésének visszaállítása, tekintélyének és méltóságának megőrzése – fogalmazott. Hozzáfűzte: a vélemények kifejezése nem akadályozhatja a Ház munkáját.
Halász hangsúlyozta: senki sem korlátozza a szólásszabadságot, csak azt kérik, hogy a képviselők tisztelettel, tisztességesen dolgozzanak a képviselői esküjükhöz hűen.
Jobbik: csak az nyújt be ilyen javaslatot, aki retteg
Jakab Péter (Jobbik) kifejtette: ilyen javaslatot csak az nyújt be, aki retteg a népakarattól. A kormánypártok beléptek a „bukásuk előszobájába”, ami annak köszönhető, hogy október 13-án súlyos vereséget szenvedtek, de nem tanultak semmit, pedig az emberek azt üzenték, hogy kezdjenek el végre dolgozni - mondta. Hozzátette: ehelyett kitiltásokkal fenyegetőznek, ha úgy gondolják, a képviselők rosszul viselkednek, és úgy tűnik, az igazság kimondása ennek minősül.
Közölte: szeretne iránymutatást kapni, hogy ma Magyarországon „az Orbán-rezsim alatt” milyen büntetés jár annak, aki kimondja az igazságot, aki a parlamentben valóban az embereket szeretné képviselni. Ez egy olyan törvényjavaslat, amellyel „kényük-kedvük szerint” bármikor „kitilthatnak bennünket”, ellehetetlenítik, hogy a közintézményekben érdemben ellenőrizzék, hogyan használják fel a közpénzt – vélekedett. A képviselő felszólalása után Orbán Viktor miniszterelnök helyére ült, ahonnan a levezető elnök többszöri figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó távozni.