A büntetőeljárást 2017-ben rendelték el orgazdaság gyanúja miatt. A nyomozás során hét autót megtaláltak és lefoglaltak. A banda összesen 237,2 millió forintnyi kárt okozott, amelyből a megtalált és lefoglalt járművekkel 52,8 millió forint megtérült.
A bűnözői csoport 10 tagjával szemben a nyomozók 56 különböző bűncselekmény gyanúját találták megalapozottnak, köztük bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett lopás, illetve egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettekét.
A bűnszervezet 40 éves szerb vezetője ellen Franciaország már európai elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel betöréses lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt ott 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, de ennek letöltését nem kezdte meg. Norvégiában szintén betöréses lopások miatt 3 év börtönre ítélték, és a magyar nyomozás során kézbesítették részére a Szlovéniában ellene folytatott büntetőeljárás vádiratát is.