Kásler: Azonnali információcsere valósul meg a magán- és állami egészségügyi szektor között

2019. október 21. 10:43

Bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa.

2019. október 21. 10:43

A magán- és állami szektor közötti azonnali információcserét teszi lehetővé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisának bővülése – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós hozzátette: a bővülés részeként jövő január 1-jéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell az EESZT adatbázisához, júniustól pedig már adatot is kell rögzíteniük a felhőbe.

Elmondta: a 2017. november 1-jén indult szolgáltatási tér révén minden beteg adata egy egységes, digitalizált, elektronikus rendszerbe kerül be, amely 25 ezer orvos és 13 ezer gyógyszertár közreműködésével napi 800 ezer elektronikus receptet dokumentál. A rendszerbe naponta 200 ezer ápolási esemény és 200 ezer dokumentum kerül be.

Hangsúlyozta: az EESZT-ben tárolt adatok pontosak, szükség esetén bármikor elérhetőek és mindez a rendszer teljes védettsége mellett valósul meg.

Kásler Miklós hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy az összegyűjtött adatok nemcsak egy-egy betegre nézve, hanem betegségcsoportok tekintetében is hordoznak információt; az egész magyar populációra vonatkoznak, így a Nemzeti Egészségügyi Programok vonatkozásában is fontosak. Rámutatott: a rendszer lehetővé teszi a rizikófaktorok mérését, így a betegségek konkrét megjelenése előtt meg lehet tenni a prevenciós lépéseket.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
riofolta
2019. október 22. 11:12
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. október 21. 11:34
Ki fog hozzáférni?
kunfia
2019. október 21. 11:09
Ezt a szöveget már legalább 2éve nyomják,de nem történt semmi. Vajon jövőre valóban megvalósul?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!