Karácsony: Rajtam nem fog múlni a normális együttműködés

2019. október 18. 11:56

A főpolgármester szerint az ellenzék úgy nyert, hogy méltányos volt az ellenfeleivel, a Fidesz pedig úgy veszít, hogy mindent megpróbál megtenni, hogy nehezítse a munkájukat.

2019. október 18. 11:56

A főpolgármester az ATV Start című műsorában a többi között a díszpolgári címekről is beszélt. Azt mondta, hogy „ez elsősorban nem a politikai szereplőknek szól, hanem inkább a városlakóknak”. Hozzátette, hogy tudja, hogy nem mindenki örül ennek az eredménynek, de neki őket is képviselni kell. A témánál maradva Karácsony szégyennek nevezte, hogy „Demszky 20 évig vezette a várost és még mindig nem díszpolgár”.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy szerinte egy megválasztott főpolgármesternek az a dolga, hogy „tisztelve az őt támogató szavazók bizalmát és megköszönve ezt, tárgyalást kezdeményezzen a miniszterelnökkel, illetve megpróbáljon a mindenkori kormánnyal egy normális partneri viszonyt kialakítani”. Hozzátette, hogy szerinte ez „nem rajta fog múlni ha nem sikerül”.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy szerinte „az ellenzék úgy nyert, hogy méltányos volt az ellenfeleivel, a Fidesz pedig úgy veszít, hogy mindent megpróbál megtenni, hogy nehezítse a munkájukat”.

A Városligettel kapcsolatban Karácsony arról beszélt, hogy ő tényszerűen tudja, hogy nem minden épületnek van még építési engedélye, hozzátéve, hogy amelyiknek van, azt is meg lehet támadni a bíróságon.

A főpolgármester úgy folytatta, hogy „sem a Városliget beépítésével sem az atlétikai stadion felépítésével Ferencvárosban nem ért egyet, egyrészt mert drágák másrészt olyan területeket vesznek el a fővárostól, amelyek a város zöldítését kellene, hogy szolgálják”.

Karácsony arról is beszélt, hogy szeretné felfüggeszteni a fővárosi tulajdonú önkormányzati lakásokban a kilakoltatási eljárásokat. Úgy fogalmazott: „ne tegyünk olyan embereket hajléktalanná akik egy jobb konstrukcióban tudnák fizetni a lakhatásukat”.

 

 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Józan_ész
2019. október 23. 14:11
Nem voltál, nem voltatok sem méltányosak, nem voltál, nem voltatok őszinték, de nem csoda, hiszen nem is arról vagy, illetve vagytok híresek, hogy bármikor is igazat vagy a valóságot mondod, mondjátok. Mindig kiderül, hogy hazudtál, hazudtatok, vagy csaltál, csaltatok. Ennek egyik nagy és tanulságos példája, mikor a régi-új főnököd hamis költségvetési adatokat nyújtatott be a balliberális többségű Európai Bizottságnak, aki pedig ezt egy tollvonással elintézte azzal, hogy adjanak be új költségvetést, mert itt nem valósak, azaz hamisak az adatok. Ennyit a TI valóságotokról!!!!! Ami a "normális együttműködést" illeti, az azért nem rajtad fog múlni, mivel neked ebbe semmi beleszólásod nincs, és nem is lesz, hiszen neked mások mondják, illetve fogják megmondani, hogy mit csinálj, vagy ne csinálj. Te egy báb vagy, és báb is maradsz! Max. aláírod, amit a balliberális nagy kutyák eléd raknak. Ennyit érsz, nem többet!!! Ne legyenek illúzióid, amikor pedig már nem lesz rád szükség, - nemsoká így lesz, - se perc alatt le fognak váltatni, és ki fognak csinálni, és ehhez még a jobboldalra,- na nem a hazug, álnok Jobbikra gondolok, mint jobboldal,- sem lesz szükség! Hidd el, így lesz!!!!! Az egész balliberális történelem erről szólt, és szól!!! A balliberális igazi nagy kutyák előbb-utóbb mindig a saját népük, és a saját híveik, tagjaik ellen szoktak fordulni, mert még több hatalmat akarnak, mint ami éppen a rendelkezésükre áll, azaz nem szeretnek sokáig sokakkal osztozkodni, és ehhez gátlástalanul bármilyen módszert bevetnek.
riofolta
2019. október 22. 11:26
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Peter8811
2019. október 21. 05:30
Nálam már karácsony annyira elvesztette a hitelét. hogy az idén szenteste után Tarlós fog jönni, Tarlós első napja majd Tarlós másnapja és Tarlós fát fogok állítani.
atila68
2019. október 20. 23:24
Lamperth Mónikával milyen lesz az együttműködés Géza?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!