Jövőt tervezni, fejlesztéseket fontolgatni azonban szavai szerint csak akkor lehet, ha már nem nyomaszt adósság terhe, ezért vállalta át a kormányzat az önkormányzatok 1300 milliárd forintnyi tartozását. Magyarország ma már olyan helyzetben van, hogy nem másokat kell követnie, hanem saját maga dolgozhatja ki sikerének modelljét, akár példát is adhat – mondta.
Ágh Péter (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: Kőszegen a KRAFT program jegyében milliárdos fejlesztések valósulhattak meg a kormányzati támogatásnak köszönhetően, de a munkának, mint mondta, még nincs vége, hiszen az országban Kőszegen található egy főre vetítve a legtöbb műemlék, miközben az egy főre eső adóbevétel az országos átlag alatt van.
Miszlivetz Ferenc, az FTI főigazgatója elmondta: az általuk kidolgozott KRAFT koncepció annak példája, hogy miként lehetett kormányzati segítséggel az elmúlt évek során helyreállítani a gazdag múltú építészeti örökséget úgy, hogy azok új funkciót kapjanak, az oktatást, a kultúrát az innovációt, az integrált fejlődést szolgálják.