Lecsapott a rendőrség a matricázó Lukácsi Katalinékra

2019. szeptember 14. 20:20

Igazoltatták, majd hagyták őket szabadon távozni. Rongálás gyanújával indult eljárás.

2019. szeptember 14. 20:20

Rendőrségi eljárás indult Lukácsi Katalin és két társa ellen – írja a Magyar Hang.

Csütörtök este Szolnokon a helyi Momentum akciójának részeként Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökségi tagja, Szekeres Éva, a Momentum szolnoki alelnöke, illetve Pilák Imre független önkormányzati képviselő átragasztották a fideszes polgármester, a posztért újrainduló Szalay Ferenc néhány plakátját. Az eredeti feliratból így, miszerint „Nekünk Szolnok az első”, az lett, hogy „Nekünk a zsebünk az első”. A rendőrség igazoltatta őket. Lukácsi Katalin elmondása szerint nagyjából két órán keresztül kellett várakozniuk, a papírjaik ezalatt végig az egyenruhásoknál voltak. Végül szabadon távozhattak. Akkor úgy tűnt, ennyivel megúszták.

Lukácsi Katalin az alábbi képet posztolta az esetről a Facebookra:

Szombaton viszont a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szővivője arról tájékoztatott: rongálás vétségének gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen, az ügyben szakértőt rendeltek ki, „a szakértői vélemény alapján kerül sor a további eljárási cselekmények végrehajtására”. A rendőrség azt is elárulta, hogy állampolgári bejelentés érkezett hozzájuk a plakátok rongálásáról, ezért mentek az egyik érintett helyszínre, a Boldog Sándor István körútra, ahol az igazoltatás is történt.

Kép: Lukácsi Katalin, Facebook

(Magyar Hang)

 

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Barbárné
2019. szeptember 15. 18:22
Másik sztori. Szombathelyen éjszakánként a Fidelitas furgonnal ment leszedni az MSZP monilóit. Az MSZP lefülelte őket, teli volt a furgon letépkedett MSZP monilókkal. Kihívták a rendőröket, lett is feljelentés. A nyomozást megszűntették mert AZ NEM LOPÁS HA A SZELEKTÍV GYŰJTŐBE VISZIK A LESZAGGATOTT MONILÓKAT. Nesze nektek erős jogállam.
Barbárné
2019. szeptember 15. 18:17
Emlékszem egy fotóra. Csepelen két közmunkás festett éppen le egy jobbikos plakátot. A munkát egy fideszes önkirmányzati képviselő felügyelte. A háztérben két rendőr biztosította a munka zavartalanságát.
matykox
2019. szeptember 15. 14:39
Helyes, rúgják csak jól farba ezeket a hülye pinákokat meg a farkat is-.
olajfa1
2019. szeptember 15. 13:48
Semmi csoda! LIBERÁLISOK! NEKIK MINDENT SZABAD! A TÖRVÉNY RÁJUK NEM VONATKOZIK! mert ők "liberálisok" és nekik mindent szabad!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!