Kásler Miklós: A magyar kormány 2010 óta családbarát politikát folytat

2019. szeptember 05. 15:58

Egyre több ország érdeklődik a kilenc éve létező magyar modell iránt, amely eredményesen működik – fogalmazott a miniszter, a III. Budapesti Demográfiai Csúcson.

2019. szeptember 05. 15:58
Pálfy Dániel Ábel

Rendkívül fontos kérdésről, nemzeteink jövőjéről, gyermekeink sorsáról van szó, ezt mutatja a résztvevők nagy száma és politikai pozíciója is ezt bizonyítja – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Várkert bazárban tartott III. Demográfiai csúcs első szekcióját összefoglalva. A demográfiai helyzet, az ezzel kapcsolatos problémák és a megoldási lehetőségek minden országban különbözőek, de a végcél mindenütt a megoldás megtalálása – közölte.

A tárcavezető Jaime Mayor Oreja spanyol politikus előadását emelte ki, aki szerinte jól értelmezte azt, hogy mi történt a társadalommal a poszt-reneszánsz időszaktól a mai szabados életvitelig és a klasszikus értékek mai rombolásáig. A nyugati országokban érezhető, hogy a klasszikus értékek meglazulása meglazította a társadalom szövetét is. Ezzel szemben

a hagyományukat, vallásukat, hitüket őrző keleti országokban egyre jobb a demográfiai helyzet

– jelentette ki a miniszter.

Kásler Miklós szerint a magyar miniszterelnök is kimondta a megoldást, ami leegyszerűsítve a következő: „vissza a gyökereinkhez, vissza a klasszikus európai-, keresztény-, emberi értékekhez, a családhoz, a hithez, a hagyományokhoz, az ősök és a leszármazottak tiszteletéhez.

„Az asszonyok akkor szülnek, ha akarnak, ha késztetésük van rá, ha úgy nevelik őket, hogy a család érték, a gyermek érték és az életük akkor teljesedik ki, ha a teremtés célját valósítják meg, gondoskodnak az emberi nem fennmaradásáról” – fogalmazott.

Ha ezt a szemléletmódot tudnánk visszahelyezni oda, ahol a legutóbbi évtizedekig volt, akkor a demográfiai problémák nagyon gyorsan megoldódnának – mondta a miniszter. A kormányok ehhez azt tudják hozzátenni, hogy biztosítják – úgy az anyagi, mint a szellemi feltételeket ahhoz, – hogy aki gyereket szeretne vállalni, megtehesse ezt.

A magyar kormány 2010 óta családbarát politikát folytat,

minden döntésénél prioritásként jelenik meg a szempont, hogy milyen hatást gyakorol az a családokra, a demográfiai helyzetre, azaz a nemzet jövőjére – mondta Kásler. Ennek három pillére: az Alaptörvényben biztosított jogok, a családtámogatási intézkedések, és a család népszerűsítése az oktatás, nevelés és a társadalmi megnyilvánulások nagyon sok területén.

Ennek köszönhetően egyre több ország érdeklődik a kilenc éve létező magyar modell iránt, amely eredményesen működik – zárta szavait a miniszter.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. szeptember 06. 01:14
Gyurcsány-dobrev klán család ellenes magyar gyűlölők . Magyarokra az országunkra nézve veszélyesek , Moszkvát lecserélték Brüsszelre folytatják az országunk megsemmisítését .
annamanna
2019. szeptember 05. 20:23
Ami a gyereknevelést illeti, ahhoz nagyon is pénz kell; de alapvetően nem a pénznek kell motiválnia a gyerek megszülését, mert az valahol UGYANÚGY PROSTITÚCIÓ, ebben az esetben ÁLLAMILAG ELVÁRT PROSTITÚCIÓ, mintha gyerek nélküli szexuális szolgáltatásról volna szó.
zakar zoltán béla
2019. szeptember 05. 18:45
Tény! vadaivágógréczyvarjúklarisszaniedermalter...
Vádakat terelő Juhász 2.0
2019. szeptember 05. 18:03
Jól van mitulás báti, csak így tovább. "75 évnél fiatalabb halottaink közül tízből nyolcat meg lehetett volna menteni. A Népszava szúrta ki az Eurostat legfrissebb statisztikáját, amely a 2016-os évről készült. Akkor mintegy 1,7 millió 75 évnél fiatalabb uniós állampolgár halt meg. 741 ezer ember halála elkerülhető lett volna megfelelő egészségügyi ellátással, megelőzéssel, 422 ezren pedig kezelhető probléma miatt hunytak el. A halál oka legtöbbször (68%) szívroham, stroke, rákos betegség volt, 7 százalékot tett ki az alkoholhoz köthető esetek, ide sorolták a baleseteket (4%) és az öngyilkosságokat (4%)."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!