Gulyás: Az ellenzék egységét a magyar „Molotov-Ribbentrop-paktum” biztosítja

2019. szeptember 29. 15:21

A miniszter szerint ezt az egyezséget Gyurcsány Ferenc és a Jobbik kötötte 2018-ban.

2019. szeptember 29. 15:21

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, egyben leköszönő Fidesz-alelnök, a Fidesz kongresszusán elmondott beszédében kiemelte, hogy a kormányzás eszköz ahhoz, hogy az ország szuverenitását, nemzeti önazonosságát megőrizzék, valamint utakat nyissanak a jólét felé – írja a Magyar Nemzet.

Ezek után az erős falvakról és városokról beszélt. Szerinte a dualizmus kora óta nem látott módon fejlődik Budapest, mindez pedig Tarlós Istvánnak és polgármestereinek köszönhető. Az ellenzékkel kapcsolatban megjegyezte, hogy az alkalmatlanságuk szembetűnő, de azok is nyertesei a kormány munkájának, akik ellenzékben vannak.

Ezen kívül megjegyezte, hogy a jó memória elengedhetetlen a munkához, ugyanis nem veszik magnóra minden megszólalásukat. Kifejtette, hogy az ellenzék egységét a magyar „Molotov-Ribbentrop-paktum” biztosítja, amit 2018-ban kötött meg Gyurcsány Ferenc a Jobbikkal.

A miniszter a győzelem kulcsát abban látja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a választás tétje nem a kormány megbuktatása, hanem a működő önkormányzatok.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. szeptember 29. 23:59
Miniszternek csak hülyét neveznek ki vagy aki miniszter lesz ő ettől meghülyül?
Csigorin
2019. szeptember 29. 23:35
Talalo, csak mivel nekik nem volt Lengyelorszag amit felosszanak igy a semmiert adtak el a becsuletuket (na nem mintha annal egy fillerrel tobbet ert volna)
Harangláb
2019. szeptember 29. 23:11
Nagyon ügyes hasonlat!!!
hátakkor
2019. szeptember 29. 20:56
Az ellenzéknek egymást basszák seggbe. Geri naponta kapja a baráti tüzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!