„Hú, az söpredék” – Kocsis Máté kőkeményen beolvasott Tóta W. Árpádnak

Mézgáéknál azt éneklik, hogy „van abban valami báj, hogyha kacag a máj”, és bizony a józan olvasó itt sem tud mást tenni. Kínjában csak röhög és röhög. Horváth K. József írása.

A gyermekétkeztetés mellett az ingyenes tankönyv is nagy segítség a családoknak.
Jövőre az eddigi legmagasabb összeget fordítják erre – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, Fülöp, Attila közölte, soha semelyik kormánynak nem volt olyan kiemelten fontos, nemzetstratégiai ügy a családok segítése, mint a Fidesz-KDNP-kabinetnek.
Fülöp Attila kifejtette, e célra 2010-ben még kevesebb mint 30 milliárd, idén már majdnem 80 milliárd, jövőre pedig már 82,5 milliárd forint jut. Majdnem megháromszorozták a gyermekétkeztetésre szánt forrásokat, amelynek révén nemcsak a részesülők köre bővült, de több és jobb minőségű ételt is tudnak adni a gyermekeknek – tette hozzá.
A gyermekétkeztetés mellett egy másik, szintén valós szociális segítség a családoknak az ingyenes tankönyv – emelte ki az államtitkár, felidézve, a héten úgy kezdődött a tanév, hogy már a 9. osztályos gyermekek is ingyen kapták a tankönyvüket. Ez a kör jövőre tovább bővül. Kitért arra is, hogy idén először egy országos akció keretében a Klebelsberg Központtal közösen több mint 30 ezer tanszercsomagot is eljuttattak a rászoruló gyermekeknek. A csomagokat ráadásul megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek állították össze - jegyezte meg az államtitkár.
(MTI)