Gedei József példaként említette, hogy a Gyurcsány-kormány támogatásával elkezdődött a Jászberényt elkerülő körgyűrű építése, annak harmadik ütemét azonban a mai napig nem fejezték be. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Fidesz nem folytatta a helyi kutatás-fejlesztési programokat sem, ami pedig elengedhetetlen lenne a nagyvállalatok helyben tartásához.
Kiemelte, Jászberény jelenleg túl magas helyi iparűzési adót vet ki a vállalkozásokra, ami rontja versenyképességét. Gedei József terveik között említette, hogy a helyi katonai gyakorlótérből szeretnének egy olyan gazdasági övezetet kiépíteni, amelyben az új, innovatív vállalkozások kaphatnának helyet.
(MTI)