Az ellenzéki politikusoknak, önkormányzatoknak vannak támogatható javaslatai, még ha bátortalanok is, javarészt a források szűkössége miatt – tette hozzá.
A lakásfenntartási és adósságkezelési támogatás azért fontos, mert az otthon elvesztése többnyire olyan visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, amelyeknek sokkal nagyobb a társadalmi költségük, mint a lakhatási támogatásoknak. Azokat pedig, akik már utcára kerültek abban kellene segíteni, hogy a hajléktalanszállónál jobb körülmények között próbálhassák meg újrakezdeni életüket – mondta Karácsony Gergely
A nonprofit lakásszektor aránya Budapesten nagyon alacsony, alig öt százalék, ezt növelni kell például az önkormányzatok számára közvetlenül hozzáférhető európai uniós támogatások segítségével – jelentette ki. A nonprofit lakásszektor gyarapodása a magánszektor árait is mérsékelheti – tette hozzá