Ferencváros–Sūduva 4:2 – újra európai főtáblán a Fradi

2019. augusztus 29. 22:14

Tizenöt év után újra nemzetközi kupa főtábláján a Ferencváros.

2019. augusztus 29. 22:14

Az idegenbeli döntetlen után a Ferencváros egy végig nagyon izgalmas, fordulatos mérkőzésen 4-2-re legyőzte a litván Suduvát a csütörtöki visszavágón, így bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe. A Fradi tizenöt év elteltével, vagyis 2004, az akkori UEFA Kupa-csoportkör után került ismét egy európai kupasorozat főtáblájára.

„Feladni soha” – ez volt az üzenet a hazai szurkolók látványos óriásmolinóján, amelyen zöld-fehérbe öltöztették a filmtörténet egyik legnagyobb harcosát, a Sylvester Stallone által megformált ökölvívót, Rockyt. A klasszikussal ellentétben a Ferencvárosnak nem a padlóról kellett felállnia, hiszen az első mérkőzésen úgy játszott idegenben gól nélküli döntetlent, hogy végig nagy mezőnyfölényben futballozott.

Nem esett neki riválisának a magyar bajnok, láthatóan türelmes játékra rendezkedett be, de a terv már a 11. percben borult, mivel Dvali hibája után előnybe kerültek a vendégek. Innentől a zöld-fehéreknek két gól kellett a továbbjutáshoz. A hazaiaknak a 33. percig kellett várniuk az első komolyabb lehetőségükre, ekkor Lovrencsics senkitől sem zavartatva tüzelhetett, de nem talált kaput. Néhány másodperccel később már a Dinamo Zagrebtől elszenvedett súlyos hazai vereség után is lelkesen tapsoló FTC-tábornak is elfogyott a türelme, de sok ideje nem maradt a zúgolódásra, hiszen pillanatokkal később kedvenceik büntetőhöz jutottak, melyet Varga értékesített. Az egyenlítés érezhetően feltüzelte a játékosokat, a nyomás pedig szinte közvetlenül a szünet előtt meghozta az eredményét, a holtszezonban a Stabaektől igazolt norvég gólkirály, az elefántcsontparti Boli megszerezte első találatát a Ferencváros színeiben.

A szünet után erős első negyedórát produkált a Suduva, majd a 63. percben a Ferencváros lezárhatta volna a párharcot, de Zubkov gyönyörű tekerése a keresztlécen csattant. A Suduva gyakorlatilag a következő támadásából egyenlítve sokkolta a publikumot, de a maroknyi litván szurkoló nem örülhetett sokáig, mivel Tokmac remek egyéni megmozdulásával újra a Ferencváros került előnybe. A norvég játékos már a negyedik gólját szerezte a sorozatban. Néhány perccel később újra Zubkov dönthetett volna végleg, de óriási helyzetben kapu fölé fejelt, majd negyed órával a vége előtt Boli is ziccert rontott.

A hajrában ugyan többször is beszorult a magyar bajnok, de kontrákkal veszélyeztetett, egy ilyen akció végén az utolsó pillanatokban Zubkov 11-est harcolt ki, melyet Szignyevics lőtt kapuba.

„Gratulálok a csapatnak és a szurkolóknak is, akiknek ugyanolyan fontos volt ez a győzelem, amellyel tizenöt év után újra ott lehet az együttes egy európai kupa csoportkörében. A csapat megmutatta, hogy képes küzdeni és kétszer is fordítani tudott” – nyilatkozta a találkozót követően Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője. „Négy gólt lőttünk egy olyan riválisnak, amely nagyon ritkán kap ennyit. A Suduva megérdemelten volt a nemzetközi porondon, nagyon kemény párharc volt. Rendkívül sokat fejlődtünk csapatként az elmúlt időszakban.”

A képen: Lovrencsics Gergő, csapatkapitány (MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2019. augusztus 30. 13:46
Felszállt: CSK Moskva Ludogorec Espanol
Senior
2019. augusztus 30. 11:23
Amikor meghozták a BL új szabályait egy magyar "szakértő" azt mondta, szinte lehetetlen, hogy egy Közép-európai kis ország csapata bekerüljön a hat közé. Ehhez képest ott van egy horvát, szerb és cseh csapat is. Nem tudom náluk az állam mennyi pénzt tol a fociba, de valami jobban csinálnak az biztos. Na mindegy, Örüljünk a Fradi továbbjutásának, és drukkoljunk a szerencsés sorsoláshoz, ami ma 13 órakor kezdődik.
KannibálTatárÚr
2019. augusztus 30. 10:45
Vmikor a 60-as években a Fradi az Interrel játszott. Az Inter volt akko a BK-győztes. Ritka nagy fölényben játszott a Fradi. Ezt az Inter taktikája is elősegítette: nyolcan védekeztek. Elől egy játékosa volt (azt hiszem Jair volt a neve), a középpályán egy irányító (Mazzola). Ezzel a taktikával verték végig Európát. A Fradi is vesztett velülk szembe, de mégis elégedettség volt a teljesítményével. Ma a litvánok legyőzésének örülünk.
zakar zoltán béla
2019. augusztus 30. 08:54
A 4. gól jogtalan volt! A szabálytalanság a 16-os vonalon kívül történt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!